"A bűnözést csak akkor lehet visszaszorítani, ha betiltják a készpénzt, ezért annak megszüntetését szeretné elérni a francia igazságügyi tárca vezetője."
Milyen érdekes, hogy a világ legnagyobb, kartelbe tömörült bűnszövetkezete - az állam - akarja a bűnözést visszaszorítani. Hát nem nevetséges?
"Darmanin csütörtökön egy szenátusi bizottság előtt felszólalva azt mondta, hogy “a hétköznapi bűnözés és még a bűnszövetkezetek nagy része is a készpénzre támaszkodik”
Az "Állam" és haszonélvezői meg arra támaszkodnak, hogy monopol helyzetük legyen a pénzelosztás és forgalom felett (ami amúgy az emberi társadalom megszerveződésének az egyik legnagyobb kudarca).
Az igazi tragédia nem az, hogy az Állam osztja-szorozza a pénzt hanem, hogy mi emberek ezt az illuzórikus értékkel felruházott értéktelen számozott papírfecnit - ami a valóságban semmit de semmit nem mér - használjuk az egymásközti elszámoláshoz. Ez egy évezredek óta tartó vicc!
A legrosszabb, hogy az államot hagyjuk, hogy uralkodjon felettünk, kifosszon, megcsonkítson, és olyan törvényekkel szorongasson bennünket, amelyek az éppen regnáló hatalom birtokosaira és kiemelt "ügyfeleire" nem vonatkoznak! Ezek is a hétköznapi "bűnözést" akarják megállítani, a sajátjukat nem! A hétköznapi bűnözésbe pedig minden beletartozik, amiről törvényt hoznak. Pl volt norvégiai képviselő, aki javasolta a lélegzési kvóta bevezetését az embereknek. Vagyis, ha valaki többet lélegzik a megengedettnél, akkor az pénzbírságot fizetne... Szóval lehetne lélegzési bűnözés is a hétköznapi bűnözés címszó alatt!
Pártunk és kormányunk jól csinálja, hogy TÖRVÉNYBE FOGLALTA A PARLAMENT A KÉSZPÉNZHEZ VALÓ JOGOT. Árnyaltabbá teszi ezt- hogy nem saját kútfőből, hanem a Mi hazánk javaslatára.
Na és mikor volt olyan, hogy egy tollvonással nem törölték el azt, amit törvénybe hoztak? Ráadásul a tervekben a népesség kifosztása, ritkítása, majd jobbágysorba taszítása szerepel, amihez szükséges a készpénz eltörlése is, hiszen a digitális pénzzel való fizetés az bármikor megtagadható az egyéntől, aki nem naprakész pl a mindenkor megkövetelt rendszeres "oltásokkal" ( méreginjekciókkal). Kínában már megy a teszt "társadalmi kreditrendszer" címszó alatt, ahol mindenki naponta kapja meg az okostelefonjára, hogy kimehet-e egyáltalán az utcára, vagy vásárolhat-e, vagy egyéb. Ha a MI (mesterséges intelligencia) megfigyelőrendszer azt mondja, hogy valaki a társadalomra veszélyes, akkor hónapokat tölthet a lakásában anélkül, hogy elhagyhatná. Ha nincsen családja, aki kimehet, akkor ott hal éhen, szomjan. Ha mégis kilép, akkor a rendőröket ráküldik, és mehet átnevelőtáborba. Pár hónappal ezelőtt 38 millió kínai állampolgárt társadalmilag veszélyesnek tartott, és se nem mehetett ki, se nem rendelhetett semmit, mert a fizetés lehetőségét is megtagadták tőlük...
nekem sincs bankszámlám,sem kártyám. a feleségemnek muszáj volt az őstermelőihez. egyáltalán nem támogatom - se bank,se az állam ne turkáljon a zsebemben. nemrég olvastam,hogy az úgynevezett okos mezőgazdasági gépek adatokat szolgáltatnak a gyártónak - ezt kérésre az adott ország mezőgazdasági minisztériumának,bankoknak,adófelügyeletnek továbbíthatják. így mindent tudnak a john deere,claas,mf,case,fendt,valtra,sampo,stb.. cégektől.
gyurcsány vezetette be,nálunk a céget hitelező bankhoz akartak kényszeríteni - alig tudtam elintézni,hogy a nejem számlájára utalják. rokkant vagyok,még az idén végig és jövő novembertől nyugdíjas - postás hozza. napi 14 óráztunk és 8-ra voltunk bejelentve.aki azt akarta,hogy legális legyen az egész -- 8 -órára megkapta ,a többit jutalom,prémium formában lett elszámolva - de kiesett az órabér emelésből. mi a 8-órát megkaptuk számlán a többit zsebből - németországi cég ,hazai gyára. már megszűnt,bezárt - felajánlotta a németországi munkát néhányunknak,aki tudott németül. kinn voltunk továbbképzésen . beszéltem egy bevándorolt kazahsztáni némettel,aki azt csinálta amit én,háromnegyed bérért ,mint az echte deutsch. itt az volt a baj,hogy a profik egy része elment nyugdíjba,páran lebetegedtünk - emberkereskedő cégtől bérelt munkásokat. persze,hogy hulladék lett a fele.

Pont ellenkező út, mint nálunk...
Pártunk és kormányunk jól csinálja, hogy TÖRVÉNYBE FOGLALTA A PARLAMENT A KÉSZPÉNZHEZ VALÓ JOGOT. Árnyaltabbá teszi ezt- hogy nem saját kútfőből, hanem a Mi hazánk javaslatára.
Ezért KÖSZÖNET TOROCZKAI LÁSZLÓÉKNAK!
Na és mikor volt olyan, hogy egy tollvonással nem törölték el azt, amit törvénybe hoztak? Ráadásul a tervekben a népesség kifosztása, ritkítása, majd jobbágysorba taszítása szerepel, amihez szükséges a készpénz eltörlése is, hiszen a digitális pénzzel való fizetés az bármikor megtagadható az egyéntől, aki nem naprakész pl a mindenkor megkövetelt rendszeres "oltásokkal" ( méreginjekciókkal). Kínában már megy a teszt "társadalmi kreditrendszer" címszó alatt, ahol mindenki naponta kapja meg az okostelefonjára, hogy kimehet-e egyáltalán az utcára, vagy vásárolhat-e, vagy egyéb. Ha a MI (mesterséges intelligencia) megfigyelőrendszer azt mondja, hogy valaki a társadalomra veszélyes, akkor hónapokat tölthet a lakásában anélkül, hogy elhagyhatná. Ha nincsen családja, aki kimehet, akkor ott hal éhen, szomjan. Ha mégis kilép, akkor a rendőröket ráküldik, és mehet átnevelőtáborba. Pár hónappal ezelőtt 38 millió kínai állampolgárt társadalmilag veszélyesnek tartott, és se nem mehetett ki, se nem rendelhetett semmit, mert a fizetés lehetőségét is megtagadták tőlük...
nekem sincs bankszámlám,sem kártyám. a feleségemnek muszáj volt az őstermelőihez. egyáltalán nem támogatom - se bank,se az állam ne turkáljon a zsebemben. nemrég olvastam,hogy az úgynevezett okos mezőgazdasági gépek adatokat szolgáltatnak a gyártónak - ezt kérésre az adott ország mezőgazdasági minisztériumának,bankoknak,adófelügyeletnek továbbíthatják. így mindent tudnak a john deere,claas,mf,case,fendt,valtra,sampo,stb.. cégektől.
Sajnos aki dolgozik, legtöbbünknek kötelező a bankszámla- ugyanis UTALJÁK A FIZETÉST!
Így nincs sunnyogás, feketemunka, be nem jelentés...