Az oltás Ausztriában is működött: 34%-os többlethalálozás a fiatalok körében a vakcinázás után
Nem a Covid csúcspontján, hanem a vakcinázást követően lett kiugró a halálozás
A környező országok közül újabb helyen sikerült adatokkal kimutatni, hogy összefüggés van a Covid oltások beadása és a többlethalálozás között, ami legjobban a fiatal korosztályt sújtotta.
Matthias Reitzner, az Osnabrücki Egyetem matematikaprofesszora egy nemrégiben készült tanulmányában elemezte Ausztria túlhalálozási arányát az elmúlt négy évben. A tanulmány pedig olyan eredményre vezetett, amelyek nem illenek bele a hivatalos narratívába, miszerint “életeket mentettünk meg” a vakcinázással. A kutatás szerint az oltási kampány kezdetétől fogva a 15-49 évesek körében a vártnál sokkal magasabb volt a halálozási arány.
A Túlzott halálozás Ausztriában a COVID-19 pandémia idején című tanulmányában a matematikaprofesszor egyértelműen megállapította:
“A többlet halandóság növekedése csak pozitívan korrelál az oltások számával (mind időben, mind térben).”
Azaz minél több oltást adtak be az embereknek, annál többen haltak meg.
Egy táblázat még drámaibb módon ismerteti, hogy 2021-től szinte robbanásszerűen megnőtt a túlhalálozás, különösen a 15 és 49 év közötti korosztály körében.
Matthias Reitzner professzor azt írja:
A világjárvány első évében a többlethalandóság és a hivatalosan jelentett COVID-19 halálesetek száma erősen korrelált, ami a többlethalandóság és a COVID-19 halálesetek közötti kapcsolatra utal. Meg kell azonban jegyezni, hogy a hivatalos COVID-halálozások számát eltúlozták [megjegyzés: a matematikus arra utal, hogy sokan nem a Covidtól haltak meg, tehát ha motorbalesetben elhunyt valaki, azt is letesztelték, és az eset a Covid halálozási rátát növelte] A világjárvány második és harmadik évében a hivatalos COVID-19 halálesetek száma csökkent, de a többlethalálozás nőtt.
Matthias Reitzner hozzátette:
“E tanulmány célja az volt, hogy tudományosan megalapozott módszerekkel megbecsülje a többlethalálozást az osztrák tartományokban, majd vitát kezdeményezzen a többlethalálozás és a COVID-19-hez kapcsolódó számos országspecifikus tényező közötti kapcsolatról. A többlethalandóság becslései a legújabb matematikai tudományokon és az osztrák statisztikai hivatal adatain alapulnak.”
A professzor további vizsgálatokat sürget a pandémia második és harmadik évében tapasztalt magas többlethalálozásnak az átoltottsági aránnyal való összefüggés feltárására.
Amíg Matthias Reitzner csak a halálozási adatokat vizsgálta, addig a szomszédos Csehországban Steve Kirsch azt bizonyította be, hogy az oltásoktól rengetegen meghaltak, a Moderna vakcinája 50%al növelte a halélozást. Steve Kirsch minden rendelkezésre álló adatot egy bárki számára hozzáférhető oldalra telepített és arra szólította fel a vakcinagyárakat, a kutatókat, statisztikusokat, hogy próbálják megcáfolni az eredményeit.
Nemrég Norvégiában, a világ egyik legátoltottabb országában derült ki, szintén brutálisan megugrott a fiatalok körében a többlethalálozás.
Miközben egyre több tudományos publikáció arról számol be, hogy ok-okozati összefüggés mutatható ki a többlethalálozás és a Covid vakcinák beadása között, Magyarországon továbbra is minden ezzel kapcsolatos információt elhallgat a média.
A professzor tanulmánya innen is letölthető:
Miben tud Ön segíteni?
Amennyiben úgy érzi, írásaink segítenek Önnek tisztábban látni a világban történő eseményeket, kérem, küldje tovább a hírlevelünket ismerőseinek. A megnyitott üzenetnél kattintson arra, hogy „Továbbítás”, és a Címzett mezőbe írja bele azoknak az e-mail címeit, akikről azt gondolja, az adott információ érdekelheti, érintheti. A Substack egy remek blogfelület, de az életünket uraló hatalmas információdömpingben nehéz eljutni azokhoz, akik számára egy-egy bejegyzésünk segíthet a lényeglátásban.
Az elkövetkező időszak legfontosabb értéke nem a pénz, hanem a hiteles információ lesz. Egy olyan szerkesztőséget szeretnék létrehozni, amelynek hivatása és küldetése az igazság keresése. Ebben kérem a támogató együttműködését. A publikációm rendszeres támogatása azt a célt szolgálja, hogy megszabaduljunk az elménket lebéklyózó hazugságoktól és kiutat találjunk a reménytelennek tűnő helyzetekből.
egy volt gimnáziumi osztálytársamnak, aki természetesen 3x oltott, és családja, gyereki is oltottak (egyelőre élnek) továbbítottam ezt a cikket, ez a válasza szó szerint:
"A statisztikákkal mindent lehet igazolni, meg az ellenkezőjét is…. Részben ebből élek, évtizedek óta dolgozom statisztikákkal, úgyhogy pontosan tudom…. Elolvastam a hivatkozott cikkek közül a Norvégiáról szólót is. Azért azt, mert ott is közel 100%-os volt az átoltottság. Ha egyik oldalról nézzük, akkor nagy arányú, egyes fiatal korcsoportokban 8-10-15%-os volt az országban a többlet halálozás. Ugyanakkor ez konkrétan országosan 252 fő, azaz a teljes lakossághoz képest 0,0046%, azaz minden matematikai, statisztikai kimutatásban messzemenően a hibahatáron belül van, és bármi okozhatja. Írják is, hogy például az öngyilkosságok is nőttek… azt ne fogjuk már az oltásra, inkább legyen oka a netes zaklatás vagy akármi más is….
Példának mondom a magyar vasúti átjárókban történt halálos balesetek számát:
Az idei 30, a tavalyi 21 az első félévben. 43%-os (!!!!) növekedés…. De ez mindösszesen 9 fő…. Persze, hogy minden élet fontos, de amikor statisztikákat csinálunk, akkor 9 fő a teljes lakosságra vetítve semmi, gyakorlatilag nulla, azaz ugyanaz a szám nulla is meg 43% is….. Lehet belőle persze nagydoktorit írni bizonyára, de hogy miért pont az idén lett ez a növekedés, mikor évek óta egyre kevesebb baleset volt, azt szerintem nincs ember, aki hitelesen meg tudja magyarázni konkrét ok-okozati összefüggés kimutatásával….
Szóval még mindig nem győztél meg (meg gondolom én sem téged….), de jöhetnek a pro és kontra érvek, hátha egyszer..."
Itt szintén közzéteszem az előző cikkre, a "Rendkívüli hír! - Alkotmányellenes a kötelező oltás Németországban" adott válaszát, mellyel érzékeltetni szeretném, hogyan gondolkodnak még mindig a 3x BEOLTOTTAK: "Az oltással kapcsolatos cikkek pro és kontra is meglehetősen hiteltelenek számomra, mindegy, hogy az oltások jóságáról akar meggyőzni, vagy azok ártalmairól. Ebben a cikkben például egyetlen szám szerepel, hogy 140 ezer embernél mutattak ki mellékhatást. Az is szerepel, hogy szinte a teljes lakosságot oltották, tehát mellékhatás az oltottak 5 ezrelékét (!!!) érinti. És az is mellékhatás, ha valakinek egy hétig fáj a feje, és persze az is, ha szívizom gyulladása lesz…. Ez olyan minimális arány, hogy egy Algopyrinnek is magasabb a mellékhatás aránya….
Szerintem nem érdemes egy hitvitába belemenni, mert én kifejezetten OLTÁSPÁRTI vagyok. Meggyőződésem, hogy javarészt az oltásoknak, a rohamosan fejlődő egészségügyi technológiáknak köszönhető, hogy az emberiség várható átlagéletkora száz év alatt 40 évesről közel 80 évesre nőtt és folyamatosan emelkedik.
Szóval beszéljünk inkább a rovarevésről, mert abban is van véleménykülönbség köztünk, de abban lehet jókat vitázni, érvelni…. Oltás ügyben mindenki HISZ valamiben, és hajlíthatatlan, abból csak parttalan vita van, én meg nem akarok olyat azokkal az emberekkel, akiket kedvelek, szeretek, mint téged is…"
Szóval "röviden" ennyi! Egyértelműen 2 ellentétes táborra szakadtunk, mi magyarok is!
Valaki segítsen értelmezni a grafikonon látható impozáns oszlopokból kiolvasható eredményt. A 2020 előtti adatokhoz képest ugyanis-a grafikont elnézve-inkább 4-500%-os, azaz 4-5-szörös túlhalálozás jelenik meg, a 34%-os növekedés helyett. Valamit nem jól értelmeztem? Annakidején láttam egy német elemzést is, ott is hasonló számadatok jelentek meg, ami azért aggodalomra adhat okot. 1/3-nyival magasabb halálozási ráta valóban kivizsgálásra szoruló eltérés, mindazonáltal nem ezt "várnánk" egy biofegyver bevetése következményeként. Az ötszörös extra mortalitásnak viszont már lenne "értelme", egy népirtó fejével gondolkodva.