A Titkos Elit című könyvsorozat feltárja önök előtt azt a láthatatlan erőrendszert, amelynek ismerete nélkül a tudatos emberek élete egy örök tévelygés a hazugság ködében. Mert a Titkos Elit ma is létezik, a módszerei ugyanazok, mint amiket most megismertet a Titkos Elit című könyv.
Szó szerint történelmi pillanat érkezett el az igazságkereső emberek számára. A Titkos Elit folytatásaként napokon belül egy olyan könyv jelenik meg, amely nemcsak ráirányítja a figyelmet a 20. századra rakódott hazugságok özönére, hanem segít megérteni a jelen történéseit is. A könyv makettjét itt tartom a kezemben, két olyan monumentális kötet, amely szó szerint lerombolja a minket körülvevő hazugságok falait.
Az új világrendet hirdetve, a mai életünk minden elemét azok az erők tolják a szakadék felé, akik kirobbantották az első világháborút, majd mindent megtettek azért, hogy az öldöklés minél kegyetlenebb és pusztítóbb legyen. A világuralmi tervekről álmodozó bűnszövetség majdnem minden bizonyítékot eltüntetett maga után, ám akármennyire is voltak agyafúrtak, intelligensek, mindig hagytak maguk után nyomokat. A bűnjelek mozaikjainak az összerakása pedig egészen elképesztő képet vetít elénk, nemcsak a múltról, hanem a jelenről is. Két skót szerző, Gerry Docherty és Jim Macgregor több évtizedes kitartó kutatómunkával összeszedte a gonoszságok bizonyítékait, a szétmállott töredékeket, a szemtanúk eltüntetett tanúvallomásait. A szerzők történelmi tablón mutatják be a világtörténelem legnagyobb bűntényét, az egész XX. századot és a jelenkorunkat meghatározó első világégés teljesen meghamisított történelmét. Azt a nagy totálképet, amelyen keresztül reálisan láthatjuk azt is, ami ma a világban történik.
Mi magyarok, a nemzetek nagy globális színpadon is a XX. század legnagyobb vesztesei közé tartozunk. És hiába született könyvtárnyi munka az okok hátteréről, alig akadt olyan magyra történész, aki megpróbálta volna feltárni az igazságot. Az úgynevezett hivatalos, akadémiai és egyéb kutatóintézeti történészek rendületlenül hazudnak. Az iskolákban a gyerekeinknek készült tankönyvek folyamatosan hazudnak. A hazugságokra pedig mára különböző kutatóhálózatok, doktori címek, egyetemi katedrák és más elismerések épültek. Várat emeltek maguknak a hazugságokból, és a falaihoz az építőkövek költségeit mi magyarok fizettük. Azzal áltattak minket, hogy a tényeket, az igazságot kutatják, miközben mindent megtettek azért, hogy a sorsunkat meghatározó folyamatokról semmit se tudjunk, és tragédiáink igazi okait elfedték a hazugságokkal. Ha egy népnek lerombolják a történelmi tudatát, csak idő kérdése, hogy mikor törlik ki azt a népet a történelemből is. Ha nem tudjuk meg az igazságot arról, hogy miért jutottunk ide, mi volt az az örvény, amely ekkora áldozatot követelt tőlünk, akkor nem tudunk tájékozódni a jelen folyamataiban sem. Ha nem ismerjük a múltat, nem elemezzük ki a múltban elkövetett hibákat, semmilyen jövő nem vár ránk.
Hölgyeim és Uraim! Mindenféle túlzás nélkül állíthatom, a Titkos Elit folytatása felette áll minden könyvnek, amelyet valaha is megismertem. És szintén túlzás nélkül kijelenthetem, a megjelenéssel a hazug magyar történészek legnagyobb rémálma válik valósággá. A Titkos Elitben rengeteg olyan forrás jelenik meg, amely teljesen ismeretlen volt eddig Magyarországon, és amely megkérdőjelezi a tankönyvek által és mindenféle más fórumon fejünkbe vert hazugságokat.
Az, hogy erre sor kerülhetett elsősorban Önöknek köszönhető, akik megismerték a Titkos Elit első kötetét. Bő 10 hónappal az első kötet megjelenése után immár a 8. utánnyomás jelenik meg, amely nemcsak hihetetlen siker, hanem magáért beszélő tény. Hiába próbálták a kiadót tönkretenni, a könyvterjesztésből kizárni, elhallgatni, de az igazság utat tört magának, egyértelmű bizonyíték, hogy még mindig nagyon sokan vágynak az igazság megismerésére.
Belül sokan érezzük azt, hogy ha nem vagyunk tisztában azzal, hogy mi vesz körül, akkor fogalmunk sincs arról, merre haladunk, és nem tudjuk megvédeni az értékrendünket, gyermekeink jelenét és jövőjét. És ne feledjék azt a régi mondást, hogy „csak az képes a lehetetlenre, aki látja a láthatatlant.” A Titkos Elit című könyvsorozat feltárja önök előtt azt a láthatatlan erőrendszert, amelynek ismerete nélkül a tudatos emberek élete egy örök tévelygés a hazugság ködében. Mert a Titkos Elit ma is létezik, a módszerei ugyanazok, mint amiket most megismertet a Titkos Elit című könyv.
Hölgyeim és Uraim! A legnagyobb tisztelet Önöket illeti. Köszönöm, hogy igazságkereső törekvéseinkben segítik a Kárpátia Stúdió könyvkiadó munkáját. Ha kitartanak mellettünk, újabb és újabb információkkal próbáljuk megismertetni Önöket, amely erősíti tudatosságukat és azt, hogy önálló gondolkodásra képes, emberhez méltó életet éljünk.
A Titkos Elit folytatása kapcsán korábban meghirdettünk egy önálló kiadást az előrendelők részére. Ezzel a nagyobb kedvezménnyel szerettük volna honorálni hűséges olvasóinkat. Eredetileg szeptember 15-ig vártuk az előrendeléseket, de mivel ezek száma jelentősen felülmúlta a várakozásainkat, sajnos nem biztos, hogy tudjuk tartani ezt a dátumot. Mára mindössze nagyjából 200 darab olyan könyv maradt, amely előrendelői kiadásban nagyobb kedvezménnyel vásárolható meg. Tehát, előrendelési sorrendben, aki hamarabb jelentkezik rá a karpatiastudio.hu oldalon, annak tudjuk elküldeni. Köszönjük a megértést.
Még egyszer szeretném kifejezni a tiszteletemet Önök felé. Az élet legnagyobb ajándéka, hogy ilyen csodálatos emberek mellett állhatok, látom és tapasztalom, hogy milyen sokan nem adták fel, nem hódoltak be a hazugságnak. Önök is tisztában vannak vele: csak annak az életnek van értelme, amely egyben út az igazság felé, mert az igazság maga az Isten.
Ha még nem olvasta az első részt, de szívesen megrendelné mindhárom kötetet egy csomagban egyedi áron, arra is van lehetőség:
Mi jön a Titkos Elit után?
A Titkos Elit című könyv az elmúlt hónapokban nemcsak iránytűvé vált, hanem mint egy mágnes, úgy vonzotta maga köré az igazságkereső embereket.
Raffay Ernő a Rothschildok globális hálózatáról (videóval)
Raffay Ernő történész leleplező beszámolója A Titkos Elit működéséről, a brit királyi ház megvásárlásáról és a világháborúk hátteréről.
A Titkos Elit embere lesz-e az új román államfő?
A megismételt román elnökválasztás olyan kísérleti terepe a globális uralmi rend stratégiájának, amely felvonultatja a manipulációs technikák minden sajátosságát.
Így akarja elindítani a 3. világháborút a londoni Titkos Elit
Az ukrajnai ritkaföldfémekkel kapcsolatos üzlet egy nagyon is jellemző brit húzás, Winston Churchill forgatókönyvének újrajátszása, amikor behúzta az Egyesült Államokat a 2. világháborúba. Most Starmer brit kormányfő készül ugyanezzel a módszerrel a 3. világháborúra.
Közösségi média felületeim a Substack-en túl
YouTube: https://youtube.com/@szakacsarpadcom
Instagram: https://instagram.com/szakacsarpadcom
TikTok: https://tiktok.com/@szakacsarpadcom
Telegram: https://t.me/szakacsarpadcom (ennek előnye, hogy innen egyetlen gombnyomásra letölthetők a podcast adások)
Twitter / X: https://x.com/szakacsarpadcom
Miben tud Ön segíteni?
Amennyiben úgy érzi, írásaink segítenek Önnek tisztábban látni a világban történő eseményeket, kérem, küldje tovább a hírlevelünket ismerőseinek. A megnyitott üzenetnél kattintson arra, hogy “Továbbítás”, és a Címzett mezőbe írja bele azoknak az e-mail címeit, akikről azt gondolja, az adott információ érdekelheti, érintheti. A Substack egy remek blogfelület, de az életünket uraló hatalmas információdömpingben nehéz eljutni azokhoz, akik számára egy-egy bejegyzésünk segíthet a lényeglátásban.
Az elkövetkező időszak legfontosabb értéke nem a pénz, hanem a hiteles információ lesz. Egy olyan szerkesztőséget szeretnék létrehozni, amelynek hivatása és küldetése az igazság keresése. Ebben kérem a támogató együttműködését. A publikációm rendszeres támogatása azt a célt szolgálja, hogy megszabaduljunk az elménket lebéklyózó hazugságoktól és kiutat találjunk a reménytelennek tűnő helyzetekből.