Drábik János és Jim Macgregor nagy találkozása és az utolsó kézfogás

Mintha mindig ismerték volna egymást, mintha évtizedek óta jó pajtások lettek volna, akik az időt testvérnek tekintik, egymást pedig vérrokonnak és szertelenül örülnek a viszontlátás perceinek. Mindent tudtak egymásról és másodpercek alatt váltak jóbarátokká, pedig korábban egy pillanatra sem találkoztak. Mindkét arcon ugyanaz a csibészes mosoly, tekintetükben ugyanazoknak a kalandoknak a titokzatossága. Mindketten egy utat jártak. Amikor választani kellett, az igazság ösvényét jelölték ki életcéljuknak.

A háttérben ámultam és bámultam, lestem és loptam a két óriás találkozásának pillanatait 2025. november 16-án. Jim Macgregor, A Titkos Elit című könyv szerzője és Drábik János kézfogása örökké beleégett az emlékezetembe. Meghatottan néztem a meghatódott óriásokat. Egyikük sem gondolta volna, hogy sor kerülhet ilyenre. A kor, a betegségek, az óriási távolság embert próbáló kihívásai nem kegyesek az ilyen találkozásokhoz. De a sors úgy döntött, hogy nekik találkozniuk kell.

Drábik Jánost ekkor már erőteljesen ostromolta a betegség. De akkor ott, abban az idősíkban esélye sem volt a fájdalomnak, a nehézségeknek. A boldogság, a szeretet csodálatossága kiszorított mindent, ami útját állta az örömnek. Az élet értelmének. Hamvas Béla gondolatai villantak fel a képzeletemben:

“Életünkben a pozitívum a nyíló virág, a napfényes tenger, a széplány, a jó bor, a gyermek, a barátság, a dal, a festmény, a derű, az édes szőlő. Az öröm bennünk a legrejtettebb szentély. Az öröm nem az ész dolga, hanem a szívé. A legnagyobb, amit ember tehet, hogy örömet szerez és az egyetlen helyes élet, minél több embernek örömet szerezni.”

Sokan ezt kaptuk Drábik Jánostól: a felébredés örömét. Köszönjük, János! Minket már sohasem lehet átverni, megtéveszteni. Az igazság felé tartó utat választottuk. Mert az igazság maga az Isten.

---

---

---