Kinek a kulturális diktatúrája? (II. rész)
Kinek a kulturális diktatúrája? (II. rész)
Újabb példák a szünet nélkül önkényuralmat kiabáló balliberális világ arcátlanságára
Kollaborációnak, az értelmiség árulásának minősül-e, ha a balliberális írók, művészek pénzt fogadnak el „a kultúrát is diktatórikusan” vezető Fidesz-kormányzat intézményeitől? Ezt a balliberálisok által feltett vitakérdést ismertettük november 16-án megjelent lapszámunkban a Kinek a kulturális diktatúrája? című írásunkban.
Példákon keresztül mutattuk be, hogy a balliberális hangadók minden fórumon azt terjesztik, diktatúra épült ki, ami nem tűri a másként gondolkodókat, megpróbálja őket féken tartani.
Ismertettük, hogy miközben elnyomást kiáltanak, addig szemérmetlenül zsebre teszik azt a busás hasznot, amit az általuk diktatúrának kikiáltott rendszerben kapnak, sőt sok helyen a konzervatív köröket teljesen kiszorították, lásd a Balassi Intézet rendezvényeit.
Novemberi írásunk óta a diktatúra emlegetése kulturális körökben tovább fokozódott, ami ismét arra késztetett, hogy néhány példán keresztül rávilágítsunk a balliberális világ arcátlanságára.
Egy egész oldalas interjúban mesélt hosszasan a szomorú sorsáról a Népszava december 29-i számában Pálfi György filmrendező, aki újra felhívta a figyelmet a kulturális diktatúrára.
A filmre rátelepedett a politika, és a „hozzá hasonlóan gondolkodó, határfeszegetőbb alkotók számára” a pénzosztó szervezet struktúrája rossz – mondja. Úgy érzi, hogy megbüntették korábbi renitens magaviselete miatt.
„Nem kivégzés vagy megsemmisítés lett a vége, hanem egy pályanehezítés. Nem csinálnak mártírokat” – mondja Pálfi György.
– És mit lehet tudni a filmről, amire végül kapott hatszázmilliót a Nemzeti Filmalaptól, és jelenleg az utómunkáknál tart? – kérdezi Pálfitől a riporter.
„Az Úr Hangja a címe, január végére készül el kanadai–magyar koprodukcióban, Kanadában, Las Vegasban, a nevadai sivatagban és Budapesten forgattuk a lengyel sci-fi író, Stanislaw Lem kultikus regényéből” – válaszolja a 600 millió forintos nehezített pálya rabigájában sínylődő Pálfi György.
Parászka Boróka az egyik legmegosztóbb figura az erdélyi magyar médiában. Ennek hátterében az áll, hogy pszichopatologikusan gyűlöl mindent, ami magyar, és mindenkit megvéd, aki a magyarokat támadja.
A napokban épp a megbukott román kormányfőt védelmezte, aki akasztással fenyegetőzött a székely zászlók miatt. Szerinte a romániai nacionalizmust pont a magyarok táplálják, a román miniszterelnök éppen hogy nyugalomra intett.
Parászka gyűlölködő írásai hemzsegnek az interneten. Kifejezetten támogatja az illegális migrációt, nemrég állásfoglalást tett közzé: „A romániai magyar kisebbségi közösség tagjaként kijelentem, hogy nem lépem át Magyarország határát mindaddig, amíg azt az Európai Unión belül határfallal barikádozzák el. Elítélem a magyar kormány menekültellenes politikáját, amely egyszersmind kisebbségellenes politika is. Szeretném kifejezni mély szolidaritásomat mindazokkal, akik most Magyarország határainál szenvednek.”
Parászka életéről most film készül Az újságíró címmel. A magyar adófizetők pénzéből működő Magyar Média Mecenatúra hétmillió forinttal támogatja ennek a magyargyűlölő nőnek a portréfilmjét.
„Ami itt van, az már nem az én hazám” – írja az Élet és Irodalomban megjelent, Isten veled, Magyarország! című publicisztikájában az emigrálni készülő Kasza László újságíró. A Szabad Európa Rádió egykori igazgatóhelyettese a Népszava január 17-i számában sommásan így fogalmaz a hazai állapotokról: „Diktatúra, ennyire egyszerű.”
Kasza hosszasan értekezik arról, milyen fontos szerepe volt abban, hogy régen felhívta Soros György figyelmét a Fideszre, és Orbán Viktor egyik legnagyobb hibájának tartja, hogy ellenségnek tekinti Sorost.
Tételezzük fel, hogy a politikai okokból hazáját elhagyni kényszerülő Kasza Lászlónak igaza van. Ha így van, előfordulhat-e egy ilyen diktatúrában, hogy nagy összegű állami kulturális támogatást kap egy olyan szervezet, amelyiknek értékelhető teljesítménye nincsen, alapítói, tagjai viszont közel állnak a Soros Györgyhöz köthető csoportokhoz, egyúttal a balliberális világ hangadói? Nyilván nem. Pedig igen.
2016 végén ifjú történész titánok, kikerülve az egyetemi világból, Bödők Gergely vezetésével történettudományi intézetet alakítottak Clio néven. A heves indulást a munka terén satufék követte, a 2017. szeptember 21-én leadott közhasznúsági jelentésben a tevékenységükhöz kapcsolódó éves beszámoló mérlege ugyanis csak nullákból áll, tehát lényegében nem csináltak semmit.
A tétlenséget végül megunták, 2017. december 18-án ugyanis Bödők Gergely és Gellért Ádám ifjú balliberális történészek összedobtak hárommillió forintot, és Clio Intézet Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság néven újra pályára léptek.
Ekkor még Bödők Gergely és Gellért Ádám sem gondolta volna, hogy a világ legnagyobb tőzsdeguruit megszégyenítő képességekkel rendelkeznek. Ráéreztek ugyanis az üzletre.
A hárommillió forint kiváló befektetés volt, nincs olyan tőzsdei ügylet, amiből akár Soros György ennyi idő alatt ennél nagyobb növekedést tudott volna elérni.
Ugyanis – kapaszkodjanak meg – kilenc nappal ezután, december 27-én jelent meg a 2063/2017. (XII. 27.) kormányhatározat, amely nagy összegű támogatást ítélt meg a Nemzeti Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft.-én keresztül a Clio történészműhelynek. 69 millió forint vissza nem térítendő működési támogatást kaptak a saját kulturális programjuk megvalósítására!
Ez az igazán nagyszerű, elismerésre méltó teljesítmény igazi címlapsztori lehetne a Soros György által patronált, korrupcióellenes 444.hu számára is. Hát nem kellene egekbe emelni egy ilyen zseniális sikertörténetet?
Pedig a 444.hu-nak minden lehetősége meglett volna arra, hogy megtudja ezt a fantasztikus hírt, hiszen a 444 történészrovatának kiváló szerzője Fóris Ákos, a Bödők–Gellért-féle Clio intézet oszlopos tagja.
Kevesen kiáltottak annyiszor kulturális diktatúrát, mint Csóti Csaba, aki szintén alapembere a Clio intézetnek. Alig van olyan oktatást és kultúrát érintő kormányellenes tüntetés, amelyen Csóti ne venne részt vagy ne szólalna fel.
„Több kultúrát és kevesebb Fideszt” – üzenik Csótiék, akik nem győzik hangsúlyozni, hogy a kormány mennyire lenézi a kultúrát, és hogy milyen diktatúra van nálunk.
– Ahhoz, hogy a gyermekeink félelem nélkül éljenek, össze kell fognunk – mondta nemrég az egyik demonstráción. A gyógyír is megvan a problémákra, mint mondta, „szabad iskolára, szabad pedagógusokra van szükség”.
Szakmai körökben közismert, hogy Bödők Gergely az újhullámos balliberális körhöz tartozik, amelynek az egyik keltetőhelye Romsics Ignác műhelye, az egri Eszterházy Károly Egyetem. Üzlettársa, Gellért Ádám viszont kiemelkedően érdekes színfoltja a történészvilágnak.
Pályáját kikövezik a Soros- és az amerikai támogatások, a Soros-egyetem konferenciáinak egyik leggyakoribb előadója. Gellért már több balliberális háttérérdeket is megpróbált megszemélyesíteni. Számos ügyben tematizálni igyekezett a közbeszédet, amihez a balliberális médiaholdudvar lelkesen segédkezett.
Szerinte Magyarország a háborús bűnösök menedéke, mivel nincs kormányzati szándék a dolgok tisztázására. A náci kollaborációval vádolt Csatáry László ügyében lyukra futott ugyan, de a Biszku Béla volt kommunista belügyminiszter elleni eljárás elhúzódását is megpróbálta a Fidesz nyakába varrni.
2014-ben egy kör kísérletet tett Schmidt Mária, a Terror Háza főigazgatójának a kiszorítására a Sorsok Háza projektből. Szakmai körökben nyílt titok, hogy Gellért Ádám ebben is aktivizálta magát, és az is közismert, hogy több fideszes politikust is megtévesztettek.
Közben folyamatosan a saját nevében vagy egyéb formában adatigényléssel bombázta a különböző intézményeket, hogy – nyilván önmaga szórakoztatására – információt kapjon arról: ki, milyen szerződés szerint dolgozik és mit csinál egyes helyeken. Szerepet próbált vállalni Szakály Sándornak, a Veritas Történetkutató Intézet főigazgatójának lejáratásában is.
2017-ben aztán Amerika újra visszaintegetett Gellért Ádámnak. Ösztöndíjat kapott egy washingtoni kormányzati ellenőrzés alatt álló intézetben. Ehhez nem akármilyen ajánlás kell. Még véletlenül sem kerülhet oda olyan, akiben csalódhatnak a finanszírozók. Érdekes kérdés, hogy ki ajánlotta, ki kezeskedik érte, s aztán mit várnak el.
A Cliónak nullához közel álló szakmai tevékenysége és elenyésző vagyona van. Határon kívüli érdemi tevékenysége nem volt, egyéb jelentős szervezetekkel, intézetekkel, egyetemekkel nincs kapcsolatuk, legalábbis hiányoznak az erre utaló jelek a honlapon.
Az államháztartási törvény végrehajtási rendelkezése szerint a támogatás odaítélésénél vizsgálni kell azt, hogy ha nem a célnak megfelelően vagy nem jogszerűen használják fel az állami forrást, akkor is meglegyenek a garanciák az állami pénz visszaszerzésére. Garancia az államkincstári számla az ellenőrzés és végrehajtás miatt. Vajon kik, milyen garanciát láthattak a Clióban?
A Clio honlapján közzétett felhívásuk szerint „célunk, hogy a közösségi médiában, valamint a nagyobb online felületeken is jelen legyünk, és aktívan alakítsuk a tudományos és közéleti vitákat.
Kétnyelvű és folyamatosan frissülő honlapunkon, illetve ösztöndíj-programjainkon keresztül nemcsak az egyetemi ifjúság erre fogékony generációját szeretnénk megszólítani és bevonni, hanem azt is szeretnénk elérni, hogy kutatásaink hivatkozási pontként szolgáljanak az országunk története iránt érdeklődő külföldi véleményformálók számára is.”
Vagyis négy szóval: véleményformálás, utánpótlás-nevelés, befolyásszerzés, beépülés. És bomlasztás. Igaz, utóbbit máshol vetették fel, egy olyan belső eszmecserén, ahol az egyik vezetőségi tag ezt mondta: „Nem kell aggódni, a Fidesz erős emberei is egymásnak ugraszthatóak.” Ez lenne a történészi küldetés?
Már sokan viszik a Clio megalapításának üzenetét. A HVG csütörtökön pozitív cikkben számolt be a nagyszerű hírről. Most éppen a jobboldalon helyezkedő Bárdi Nándor történész, másokhoz hasonlóan, az egyik legnagyobb szakmai levelezőlistán adta tovább az üzenetet. Akik az üzenetet viszik, fontos emberek. Van erről egy jelenet a Keresztapa című filmben is.
A cikk a Magyar Idők oldalán jelent meg eredetiben:
https://www.magyaridok.hu/velemeny/kinek-kulturalis-diktaturaja-ii-resz-2696626/