Kinek a kulturális diktatúrája? (V. rész)

A filmipar is megtalálta a maga rettegőit, de megkapja a magáét a Kossuth-nóta is

A balliberális politikai és értelmiségi csoportok az elmúlt nyolc évben még nem tudtak dűlőre jutni abban, hogy a jobboldali országvezetés a sokmilliós áldozatot követelő náci birodalom ideológiájához vagy a még több gyilkosságot elkövető kommunista diktatúra szellemiségéhez áll közelebb. Vita nem alakult még ki a kérdés eldöntésére, így ki-ki használja a maga terminológiáját, ha pedig nagyon rettegni akar valaki, akkor egyszerre mindkettőt.

Például május 18-án Budapesten Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője azt mondta: „A náci birodalmi gépezet és a sztálini diktatúra volt az, amely a haza ellenségének nevezte mindazokat, akik saját országuk diktatúrája ellen kívántak fellépni. Az Orbán-kormány eljutott odáig, hogy mindenki hazaáruló és a nemzet ellensége, aki megkérdezi, hogy Orbán mire költi a nemzeti vagy az uniós forrásokat, és az is, aki nem hajlandó szó nélkül eltűrni, hogy az Orbán-kormány tönkreteszi a magyar demokráciát.”

Ha belegondolunk, Ujhelyinek sem könnyű, hiszen folyamatosan haza kell látogatnia a fejlett brüsszeli demokráciából. Viszont így igazán objektíven látja a különbségeket. Szerencsére nincs egyedül, vannak olyan bátor emberek, akik sokáig külföldön éltek, ezalatt folyamatosan beolvastak az orbáni diktatúrának, majd hazaköltöznek, és életük kockáztatásával a legembertelenebb rendszerben mint lármafa állnak ki a demokráciáért. „Sajnos hazajöttem” – tudatta rezignáltan a Fix TV 2018. január 18-i adásában Szász János filmrendező, aki az interjú egyik részében arról értekezett, hogy milyen szörnyű a náci szellemiségű Magyarországon élni.

Nehezményezte, hogy Soros Györgyről olyan plakátokat raknak ki, amiről neki pontosan a náci Németország jut az eszébe. „Volt egy náci lap, a Völkischer Beobachter, ahol gyakorlatilag ugyanilyen karikatúrákat lehetett látni” – hívta fel a figyelmet a filmrendező.

Szász János régóta küzd a náci Fidesz ellen. Például 2013. november 6-án a Berliner Zeitungban próbálta a fejlett nyugati demokrácia figyelmét felhívni arra, hogy Magyarországon verik a zsidókat, fasiszták masíroznak az utcákon, mint 1945-ben, a stadionokban azt éneklik a szurkolók, hogy „viszi a vonat a zsidókat Auschwitzba”, és olyan a légkör az országban, hogy a tényleges kivándorlásról kell gondolkodnia.

Szász János 2015-ben a demokrácia új frontján veti be tehetségét, a migránsok befogadását követeli. Temérdek interjúban fejtette ki, hogy a bevándorlókat megállító határkerítés a legembertelenebb bűntetthez hasonlít, emiatt, mint ahogy az Origónak 2015. július 4-én nyilatkozta, „nem tud büszke lenni Magyarországra”. Ezután a saját munkái kapcsán a riporter megkérdezi tőle: „Azt firtatja, hogyan bújik ki az emberből a bűnös indulat, hogyan lehet szintézisbe hozni a láthatót és a láthatatlant?”

Szász János ekkor olyat tesz, amit csak kevesek mondhatnak el magukról: a Magyarországot folyamatosan nácizó filmrendező eljut a jobboldali szavazókat konkrétan bűnözőnek nevező gondolatig: „Elválaszthatatlan az embertől, hogy hová születik, milyen családban és milyen társadalmi közegben nő fel. Nem tudom, minek köszönhető az az erős jobboldaliság, amelyik Magyarországon átvette az uralmat. Talán a szegénység szüli, de ez bizonyára nagyon összetett dolog. Nekem az a feladatom, hogy minderről a film és a színház nyelvén próbáljak meg beszélni. Ez tulajdonképpen egyfajta kutatás a bűn nyomában.”

Szász János bűnkutató pályája néhány hónap múlva váratlan fordulatot vesz, a náci Magyarország Magyar Nemzeti Filmalapja 2015. október 29-én 494,5 millió forintos gyártási támogatást szavazott meg azért, hogy „a XX. század egyik legbrutálisabb budapesti bűntettét dolgozza fel”. Valami különös oknál fogva Szászt pont nem a Tanácsköztársaság tömeggyilkosainak esete érdekli, hanem egy pár évvel későbbi ügy. Erről Szász a Fix TV-ben azt mondja: „egy olyan eset, ami mind a mai napi velünk él”. Hozzátette: „egy 1925-ös történet nagyon megrázta Budapestet és az országot”, az eset egy olyan férfiról szól „aki erősen jobboldali, komcsi- és zsidógyűlölő fehérterroros főhadnagy”.

Tehát Szász János, miközben elkezdte forgatni a náci magyarok által támogatott félmilliárdos filmjét a náci magyarokról, 2017 tavaszán a migránsok védőszentjének, Soros György érdekeltségeinek a védelmére kelt. Április 20-án a Hír TV-ben elmondta: tüntetni kell a Soros egyetemét érintő intézkedések ellen, mert „nem szabad olyanná válni, amilyenné a kormány akarja, hogy váljunk: gyávává”.

A filmrendező szerint az Orbán-kormány ellen erkölcsi kérdés tüntetni, mivel a rendszer csak szítja a gyűlöletet és az emberek legsötétebb oldalát akarja előhozni. „Ez erkölcsi kérdés, nem maradhatunk otthon” – tette hozzá. Majd lázítani kezd: „Ha képzőművészeti egyetem lennénk, akkor fel kellene menni a házakra, és telefesteni mindenféle dolgokkal. Nekünk is meg kell nyilvánulni azon a nyelven, amelyen mi tudunk: színház, slam, film.” Mint mondja: az egyetemnek ötszáz hallgatója van, ez szerinte nagy erő.

Közben a mozik lassan leveszik Szász János filmjét a műsorról, mert nem nagyon érdekel senkit. Az agyonreklámozott alkotásnak összesen 19 947 nézője volt. Szász János a zsenijét most új területen tudja megmutatni, éppen darabot rendez a náci Magyarország Nemzeti Színházában. Az ismertetés szerint most a téma: „mit tehet az ember, ha főnöke egyrészt a világ, vagy legalábbis a Római Birodalom teljhatalmú ura, másrészt egy tébolyult, akitől minden kitelik, azaz Caligula? A tragédia mindaddig érvényes marad, amíg létezik hatalom és a hatalomnak kiszolgáltatott ember.” Mi pedig már alig várjuk a bemutatót, hogy ismét csodálatos aktualitásokkal örvendeztessen meg minket a balliberális sajtó.

A történelemkönyvekben azt olvassuk, hogy a náci Németország nemcsak a zsidókat irtotta és üldözte, hanem a cigányokat is. A balliberális rettegőktől tudjuk: hazánkban ez a helyzet azóta sem változott. És ki ne ismerné a tényeket jobban, mint Bogdán Árpád cigány filmrendező, aki eddig szinte a teljes életművét annak szentelte, hogy a náci, rasszista, kirekesztő magyarokra felhívja a figyelmet. Ezt egy tétellel be is lehet bizonyítani, csak filmre kell vinni a Gyurcsány-kormány idején a titkosszolgálatok érintettségét is felvető romagyilkosságokat. Ezt pedig lehet folyamatosan aktualizálni, és végighaknizható vele a fejlett Nyugat is.

És most a fődíjas kérdés: vajon kaphat-e ilyen filmre a rasszista magyaroktól támogatást Bogdán Árpád? Kizárt! Pontosan! Eltalálták! Kizárt, hogy ne kapjon. A filmalap kerek negyedmilliárd forintot költött erre a nagyszerű alkotásra, amely visszaigazoltan is igazi kasszasiker volt, hiszen mindösszesen 1157 néző volt rá kíváncsi. Pedig még marketingköltségekre is kaptak különtámogatást, összesen nyolcmillió forintot.

Szerencsére nem annyira fantáziátlan a balliberális térfél, hogy nácira és rasszistára egyszerűsítse le a honi valóságot. Mi lenne velünk, ha nem jönne képbe a jó öreg szovjet diktatúra? „A filmben ábrázolt brezsnyevi éra sok hasonlóságot mutat mindennapjaink társadalompolitikai rendszerével, a filmben is számos az áthallás – erősíti meg alkotói motivációját a Népszava kérdésére 2018. március 29-én Lengyel Balázs, a Lajkó – Cigány az űrben rendezője.

– Az egyetlen létjogosultsága minden múltban játszódó filmnek, ha el akar mondani valamit a jelenről. Ennek két vetülete van: elmeséli, milyen ma élni, a másik pedig az aktuálpolitikai. Úgy vélem, a Lajkóra mindkettő áll.” Lengyel Balázs nagyszerű hasonlatai nem maradhatnak következmények nélkül, a filmalap azonnal átutalt az alkotásra 314 millió forintot. Sokat nem is kellett keresni a bankszámlát, korábban ugyanis egy másik film forgatókönyvét is ő írta, abban az „áthallás szerint” a kisember eltaposását élvező perverz fideszes oligarcha életét mutatja be, akivel a főhős szembeszáll. Ez az műremek 320 millió forintot kapott, és igazi nézőcsúcsot állított be a maga 2474 fős érdeklődőjével.

Závada Pál íróval már többször is foglalkoztunk, miért pont most hagynánk ki? Főleg, hogy a Fidesz újabb kétharmados győzelme után a Népszava május 19-i számában a zsidók meggyilkolására utalva a mostani „kisebbségek meglincseléséről” vizionál, mert „a többség maga mögött tudja a hatalmat és a törvényt”. No és mert eleve diktatúra van.

Az egyik esetről könyvet is írt, amit most vittek színpadra. A darab kapcsán Závada elmondja: „Könnyen eszünkbe juthatnak a kormány uszító plakátjai, az egész médiát elárasztó gyűlöletkeltései – és megfordítva. Hogy kiket szúrnak ki, kikre tesznek gúnyos vagy gyalázkodó megjegyzéseket, kiket mikor hogyan csúfolnak és bélyegeznek meg. És kikre milyen stigmát sütnek rá hatalmi erőszakkal, amikor már maga a kormánypolitika állítja cselekvésének kellős közepébe ezt a rágalmazó gyűlölködést. Manapság ugye az idegenektől kell félni – a háború alatt a »nem magyar honos« idegenrendészeti kifejezést használták erre –, a mai stigmát pedig leginkább »migránssimogatással« lehet kiérdemelni. De a célba vehetők köre sajnos gyorsan szokott bővülni.”

Így kell művészi módon felhasználni a zsidóság tragédiáját a migránsok kötelező befogadása érdekében.

„Közvetlen a lincselés után elhangzik a Kossuth-nóta, az a dal, amit például a választás éjszakáján együtt énekelt sokakkal együtt a miniszterelnök és a szövetségese. Helyén van ön szerint ez a darabban?” – kérdezi a Népszava újságírója.

Závada így válaszol: „A Kossuth-nóta hosszú kultúrtörténetének a lényegéhez tartozik, hogy az idők során a legkülönbözőbb közösségek, tömegek, társaságok vagy alkalmi összecsődülések érezték magukat meghatva a maguk igaz vagy eltorzult hazafias lelkesültségétől, és miután véghezvittek valamit, nemzeti-közösségi érzést csiholnak ki magukból, és erre a dalra fakadnak. Mondhatni, hogy ez gyakran és szokásosan így megy végbe. Nem csoda, ha darabunk szereplői öntudatlanul is ezt a hagyományt követik – és már jóval korábban, mint az idei választás győztesei, akik ugyanehhez a nemzeti tradícióhoz csatlakoztak.”

Oltári szerencse, hogy a Fideszre szavazó 2,8 millió magyar embert, valamint a miniszterelnököt és környezetét lincselő csürhének bemutató darabot bárki megnézheti a fideszes vezetésű Fővárosi Önkormányzat által támogatott és fenntartott Radnóti Színházban.