Kinek a kulturális diktatúrája? (VI. rész)

A fővárosi balliberális holdudvar rettegési potenciálja trófeát érdemelne

Ha egyszer díjaznák a balliberális értelmiségi holdudvarok rettegési kreativitását, a budapestieknek versengés nélkül át kellene adni a világbajnoki trófeát. Aki az elmondásaik alapján próbál tájékozódni, azoknak egyértelmű, hogy az orbáni diktatúrához képest a szovjet gulágok igazi wellness­élményeket nyújtottak.

Így nem csoda, hogy a mostani fullasztó légkört már a pszichológusok se bírják. Rettegésről, terrorról, elnyomásról számol be Vekerdy Tamás május 30-án a HVG-nek. Szerinte oda jutottunk, hogy az emberek menekülnek Magyarországról, mert egyre inkább élhetetlenné válik az ország, ez pedig katasztrófa. Az állítja, ennek a kormány örül, mert egy „rabszolgatömeget” szeretne, ugyanis azok mennek el, akik „kritikusak, kreatívak, vállalkozóképesek”.

Vekerdy azt sem tudja feldolgozni, hogy nem szaladgálnak afrikai migránsok a magyar városokban. Mint mondja: „Így felheccelni tömegeket, táplálni a gyűlöletet, ez rettenetes. Ezek az utak nagyon sötét mélységekbe vezetnek. Mindenben ismétlődést lát az ember: Magyarország ezt a játékot egyszer már eljátszotta a zsidózással, aminek az lett a vége, hogy 600 ezer állampolgárát kiirtotta.” A sorok között kiolvasható, hogy maga Vekerdy is elmenekülne, viszont nincs rá ideje, mert járja az országot, és a diktatúra által fenntartott intézményekben busás fellépési díjért úgy szidja a „rezsim oktatási, politikai rendszerét”, hogy alig kap levegőt. Ez is annak bizonyítéka, hogy tényleg fullasztó a légkör.

„Menekültek elleni heccelés, támadások a médiumok ellen, antiszemitizmus: hogyan lehet még élni Magyarországon?” – ezt már a svájci Tages-Anzeiger című lap kérdezte május 14-én Mundruczó Kornél filmrendezőtől, aki elismerte, hogy „megvannak az említett támadások: a médiaszabadság veszélyben van, és a kultúra területén megszorítások vannak”. Az újságíró visszakérdez: „Ez nem gerjeszt önben félelmet?” Mundruczó így válaszol: „De, olyan ez, mint egy szörnyű színdarab. Semmiképpen nem jó a populizmusban élni, nem jó abban felnőni.”

Tényleg szörnyű dolog Magyarországon élni, viszont az a csoda, hogy Mundruczónak egyáltalán van ideje a rettegésre. Az elnyomó uralom ugyanis mindent megtesz azért, hogy a legbrutálisabb eszközökkel elhallgattassa. Mundruczó folyamatos terrorban él, annyi pénzzel tömi ki a diktatúra, hogy ha toronyba rakná valaki és az rádőlne, biztos agyonnyomná. És neki ezzel a tudattal kell élnie. Reggel, délben és este is rendezhet kedvére. Saját színháza van, ahol a korrupt magyar politikusokról adnak elő.

Aztán ott vannak a filmek, 2014-ben háromszázmillió jutott a kétszáz kutyát felvonultató alkotására. Nem sokkal később hétszázmillió a Jupiter holdja című filmre, igaz, ez a kutyát sem érdekelte, a 8985 nézőjével alulmúlt minden várakozást. Pedig Mundruczó egy zseni, de hát a magyarok meg hülyék, hiszen minden jól indult a szétreklámozott alkotással. „Azt éreztem a nézők reakciójából, hogy a film működik. Koncentráltan, finom reakciókkal, pont, ahogy gondoltam” – mondta a premier után az Origónak 2017. május 13-án. Hát nem működött! De hogy ne búslakodjon, azonnal hozzávágott a filmalap újabb hétszázmilliót. Ez garantáltan befogadható lesz a buta magyar fejeknek, hiszen a történet egy különleges fiú és egy orvos barátságát meséli el korunk migrációs válságának idején.

Amint látható, a filmalapnál kiemelten figyelnek arra, nehogy megunják a nézők a rasszista, náci magyarokról szóló alkotásokat (lásd sorozatunk előző részét), így időnként bevándorlósztorikkal színesítik a palettát. Mi lehetne érdekesebb, mint egy afrikai migráns beilleszkedési kísérlete Budapesten? Vránik Roland rendező kiváló ötlete nem maradhatott háromszázmillió nélkül, de sajnos a rasszista magyarok ezt sem díjazták, összesen 12 118 néző látta. Pedig óriási felhajtás volt miatta, sőt maga a rendező is hirdette a szolidaritás fontosságát. Azon meggyőződését is kifejtette: „Nincs olyan, hogy magyar ember.” És, mint folytatja 2017. január 24-én a Prae.hu művészeti portálon, sajnálkozik a migránsokat megállító kerítés miatt, ami maga „az idegengyűlölet” egyik formája.

„Nem szeretik a kultúrát, nagyon kevés pénzt adnak kultúrára, kevés pénzt adnak a filmre” – ezt már Mészáros Márta közölte abban a videóinterjúban, amelyet a Trans­index készített vele Kolozsváron 2018. május 31-én. A rendezőnő a kommunista diktatúrát felidézve rámutatott, hogy anno Kádár János legalább tudta, ki az a Jancsó Miklós, Esterházy Péter vagy éppen Fábri Zoltán, és őket a külpolitika is számon tartotta. Szerinte a fideszes politikusok bunkók, mert „színházba nem is járnak, büszkén vállalják is, hogy nem járnak színházba. A foci, az létezik.”

Örömmel halljuk, hogy Kádár János ilyen művelt volt, de azt is meg kell jegyeznünk, hogy a „bunkó fideszesek” háromszorosára emelték az elmúlt években a filmalap költségvetését. Immár évente tízmilliárdos keret áll a balliberális alkotók rendelkezésére, hogy sok-sok filmet készítsenek a rasszista, náci magyarokról.

Mészáros Márta pedig megkönnyebbülhet, most már biztosan nem őt kérik fel arra, hogy modellt álljon a morális ember szobrához. Nem untatjuk az olvasót a széttámogatott, mindenféle díjakkal teletömött rendezőnő történeteivel, de egyet mindenképpen ki kell emelnünk. Tavaly mutatták be az egyik filmjét, amelyre mintegy hétszázmillió forintot kapott a Fidesz-diktatúrától. Mészáros asszony tehát felvette és elköltötte a pénzt, majd bement a Hír TV-be, és elmesélte a támogatás körülményeit.

Elmondása szerint felhívta Andy Vajna filmügyi kormánybiztos, behívta az éttermébe, ahol csak annyit kérdezett: „Akarsz filmet csinálni?”, amire igennel válaszolt. „És mennyi pénz kell hozzá?” – kérdezte. Majd azt mondta, hogy sokat mondjon, mert utólag már késő kérni. Osztottak-szoroztak, majd közölték, hogy hétszázmillió kell. Vajna bólintott, sarkon fordult és elment. A pénzt azonnal megkapták, a film elkészült. – Mit szól ehhez az eljáráshoz? – kérdezte kikerekedett szemmel Alinda műsorvezetőnő. – Borzasztó, ami ebben az országban van, ez teljesen törvénytelen (!) – válaszolta Mészáros Márta, majd kedélyesen Orbán Viktor miniszterelnököt zsarnoknak nevezte, megjegyezve, hogy „elszívnak minden levegőt a kultúra elől”.

Kár, hogy Mészáros Márta lelkiismerete szabadságot vett ki, amikor felvette a pénzt, de örömmel üdvözöljük ismét körünkben, reméljük, nem veszi sértésnek, amikor ismét milliárd közeli támogatást kell elköltenie.

Ilyen körülmények között teljesen érthető, hogy például magyaroknak szóló történelmi film elkészítésére nem jut se idő, se energia, se pénz. Pedig tucatjával állnak a forgatókönyvek a filmalapnál, de azok, ugye, nem ütik meg azt a bizonyos mércét. A leglátványosabb polémia Bán Mór Hunyadi-filmje körül van, amit sehogy sem sikerült kimozdítani a holtpontról, pedig szakmailag már bizonyított szakemberek állnak mögötte.

Érdekes, hogy Hunyadi-filmtervek viszonylag régóta foglalkoztatják a szakmát. Az viszont kevésbé ismert történet, hogy a liberálisok kedvenc politikai gondolkodójának, Bibó Istvánnak is volt egy Hunyadi-filmszinopszisa az 1970-es évek elején. Bibó hangsúlyozza, hogy a filmben „semmiféle magyar szempontnak nem szabad kiugrania vagy kilógnia, egyáltalán dominálnia; nem csak azért, mert ez csökkentené a film nemzetközi visszhangját és érdekességét”.

Hozzátette: figyelni kell arra is, hogy a filmben „az északi felvidéki – mai szóval szlovákiai – magyar nemesség szlovák anyanyelvű volt”. Szerinte „érzékelni lehetne Hunyadi Jánosnak az egész balkáni világgal, elsősorban a szerb és román világgal való kapcsolatát – egy ilyen kicsi vonatkozás például az lehetne, hogy ülnek az asztalnál, és Hunyadi János mindig eltéveszti: nem katolikus módon vet keresztet, hanem görögkeleti módon, ahogy otthon valaha talán megszokta; és ezt Szilágyi Erzsébet mindig megbotránkozva igazítja helyre, hogy rendesen vesse a keresztet, ahogy a magyar királyság katolikus kormányzójához illik”.

Bibó így folytatja: a nándorfehérvári ostromban „nyilvánvalóan voltak román segédcsapatok – itt valamiképpen a Hunyadiak hunyadi székhelyén kellene valamiféle román anyagot és román nyelvű részeket bevonni és Hunyadinak román származását a tényeknek megfelelően – kicsit hangsúlyozva, de nem irreális módon eltúlozva, hanem nagyjából a realitásoknak megfelelően – érvényesíteni”.

Láthatjuk, Bibó István kellően demokrata és liberális módon próbálta érvényesíteni a szomszédos népek történelmi hazugságait a magyar film tervében. A mai kor akadémiai viszonyai között ez ma is természetes, viszont mégis maradinak számít. Egy igazi, korszerű alkotásban kiemelten kellene szerepelniük a transzneműeknek, a melegeknek, a pedofiloknak, természetesen mind-mind érzékenyítő céllal. És Hunyadi tettei sem lehetnek elfogadhatók, hiszen a soviniszta uralkodó megállította a gaz muszlimokat.

Persze, most sok olvasónk mosolyog egy ilyen filmterven. Pedig nem kellene, könnyen megvalósulhat. Emlékeznek sorozatunk előző részéből Szász János rendező úrra? Megbízható forrásból úgy tudjuk, őt szemelték ki arra, hogy végre megcsinálja az igazi magyar történelmi filmet. Kvízkérdés: na, kiről? Hát Hunyadi Jánosról! De van egy másik terv is, ami Hunyadi Mátyásról szólna, ennek Gát György lenne producere, rendezője. Mindketten igazi garanciái annak, hogy a leendő nagy magyar film nem lesz túlzott nacionalizmussal vádolható még az erre érzékeny nézők körében sem.

Ha pedig a kedves olvasóink nem jöttek bele a kvízbe, ne búslakodjanak, még elmehetnek gyakorolni június 23-án a Prőhle Gergely vezette Petőfi Irodalmi Múzeumba. A főigazgató úr most is igazi meglepetést tartogat, Gyurcsány Ferenc pártjának gyémánt fokozatú rettegője, Vágó István egykori kvízmester a meghívott. A Demokratikus Koalíció országos alelnöke irodalmi témákban pallérozza majd a tudásukat.