Miért tette kormányfővé Andy Burnhamet a Titkos Elit? (1. rész)
Andy Burnham mesébe illő történettel került a csúcsra. De vajon miért?
Senki nem szavazott rá, semmilyen programja nem volt a választók felé, egy hónappal ezelőtt még parlamenti képviselő sem volt, mától pedig az egyik világbirodalom vezetője.

Az általam kiadott és szerkesztett A Titkos Elit című könyvsorozat nem azért vált az elmúlt évtizedek legnagyobb példányszámban értékesített történelemkönyvévé Magyarországon, mert irdatlan hirdetési költséggel népszerűsítettem. Sőt, bevallom, egy fillért sem költöttem reklámra. Egyszerűen azért, mert ez annyira jó könyv, amelynek párja nincs. Aki érteni akarja a jelen folyamatait, az egyszerűen nem tudja kikerülni A Titkos Elit című könyveket.

A mű zsenialitása abban rejlik, hogy olyan egyetemes hatalmi mechanizmusokat és működési mintázatokat tár fel, amelyek ismeretében a 21. századi gondolkodó ember végre képes átlátni a fősodratú történészek és a média által felépített hazugságokon, és tűpontosan megértheti a jelenben zajló globális folyamatokat, legyenek azok akár az orosz-ukrán háború, vagy a közel-keleti események. De a könyvek ezen is bőven túlmutatnak.
Vigyázó szemetek Londonra vessétek
Sokak számára már közhely – de igaz –, hogy a jelenkorunkat meghatározó elmúlt évszázadok legjelentősebb történelmi eseményei Londonhoz köthetők, azon belül a Citynek nevezett pénzügyi miniállamhoz. A többi helyszín nagyjából a díszlet kategóriába tartozik. Hogy ki tölti be a paraván előtti színjáték epizódszerepét, annak mindig jelentősége van, mert az illető személye egy logikus kiválasztás eredménye, és ha ismerjük a mintázatot, mint egy kottáról a zenész, le tudjuk olvasni azt, hogy mi történik és mi várható.
Jelenleg nincs jobb példa az évszázados hatalmi mintázat bemutatására, mint a brit események, amelyek során új kormányfőt kapott a Titkos Elit első számú országa. Ezzel van tele ma a világsajtó, a magyarországi média. És mindenhonnan ömlik a hazugság.
Ha A Titkos Elit című könyv által feltárt mintázatokat rávetítjük a jelenlegi brit eseményekre, a kaotikusnak tűnő politikai hírek azonnal logikus renddé állnak össze. A brit politika legújabb dinamikája – Starmer hirtelen félreállítása és Andy Burnham puccsszerű, ellenfél nélküli felemelkedése a Munkáspárt élén és a miniszterelnöki székben – a Titkos Elit hálózatának klasszikus működési mechanizmusa. Az Andy Burnham körüli események egy előre eltervezett színjáték részei.
Kire rezonál a nép?
A Titkos Elit című könyv alapvetése, hogy a valódi hatalmi rendszer soha nem bízza a véletlenre a kulcspozíciókat, és a “demokrácia” csupán egy gondosan menedzselt illúzió a tömegek számára. Ebből a szempontból Burnham felemelkedése iskolapéldája a Titkos Elit hatalmi mesterkedéseinek. Amikor a társadalmi elégedetlenség nő (például a gazdasági válság vagy a londoni elit elleni düh miatt), a Titkos Elit szándékosan olyan figurát emel fel, aki külsőleg a lázadást, a “vidéket” és a nép hangját képviseli. Burnham népszerű vidéki vezető, a kisemberek, a munkások politikusa, aki folyamatosan konfrontálódik a pénzvilággal, a londoni politikai elittel. Egy évtizede építik ezt a “brit Orbán Viktor” látszatot Burnham körül, így személye a legtökéletesebb szelep a népharag levezetésére. Minden pont úgy működik, mint Magyarországon. Felépítették azt, akire rezonál a nép, majd azzal elvégeztették a Covid-terrort, a különböző népességcsökkentési programokat, a digitális megfigyelő államot stb., majd amikor elkopott az illető politikus, előhúznak a zsebből egy másikat.
Az ellenőrzött lázadó
Na de térjünk vissza álnok Albion földjére. Miután a hagyományos Westminster-elit (a toryk és a Starmer-féle Munkáspárt) hitelét vesztette a választók szemében, a háttérhatalomnak egy látszólag “rendszerkritikus”, decentralizációt hirdető vezetőre volt szüksége ahhoz, hogy fenntartsa a politikai stabilitást, és megakadályozzon egy valódi, ellenőrizhetetlen folyamatot. Burnham személyét nem most választották ki, évtizedek óta építik és készítik fel arra a bűvészmutatványra, amit most el kell játszania.
A Titkos Elit című könyv jól dokumentálja, hogy a brit gépezetben a Rothschildok és a Milner-csoport soha nem engedtek olyan embert a hatalom közelébe, akit előtte nem teszteltek az elit nevelőintézményeiben. Burnham hiába hirdeti büszkén az “északi, munkásosztálybeli” identitását, a valóságban a Titkos Elit keltetőjében végzett. Az Oxford és a Cambridge az az intézmény, ahol a Titkos Elit kiszűri, formálja és alkalmassá teszi a jövőbeli vezetőket. A két ősi egyetemet közös névvel is szokták illetni: Oxbridge. Burnhamet, a munkásosztály gyermeként a Cambridge falai között “fazonírozták” olyanná, hogy a retorika szintjén lázadó legyen, de a tőkestruktúrát ne bántsa.
Andy Burnham politikai pályafutása tehát nem a véletlenek, hanem a globális elit tudatos káderpolitikai építkezésének a mintapéldája. Angol irodalom szakon végzett. De bizonyítania a tudását nem Shakespeare drámáiból, vagy Charles Dickens regényeiből kellett. Mindmáig rejtély, hogy melyik irodalmi mű hatása terelte le a pályáról, a lényeg, egyszercsak az ifjú bölcsész a pénzügyi szektor bennfentese lett. 2007-ben a pénzügyminisztérium első államtitkárának nevezték ki. Ebben a szerepkörben közvetlenül a költségvetésért és a közkiadások ellenőrzéséért felelt. Ez volt Burnham karrierjének legkritikusabb tesztje. A pénzügyminisztérium (Treasury) a londoni City és a bankárelit közvetlen végrehajtó szerve a brit államgépezetben. Burnham itt tanulta meg, hogyan kell a költségvetést a nemzetközi pénzpiacok és a kötvénytulajdonosok elvárásaihoz igazítani, magát pedig a Titkos Elithez idomítani.
Ezután kulturális, média- és sportminiszterré nevezték ki. Ebben a pozícióban építette ki a közvetlen kapcsolatait a nagy hírügynökségekkel és a Titkos Elit sajtóbáróival. Ez a miniszteri időszak alapozta meg azt a tudást, amellyel később a közösségi média és a fősodratú sajtó segítségével tökéletesen felépítették a politikai imázsát.
Végül a brit irodalmár nem volt kishitű, bevállalta, hogy egészségügyi miniszter legyen. Talán Mary Shelley Frankenstein műve ihlette meg, de erről nem nyilatkozott. Viszont megtanulta a Big Pharma hatékony kiszolgálását.
Az igazi fordulat: a WEF-ügynöke
Burnham 2017-ben elhagyta a Westminstert, és Nagy-Manchester első közvetlenül választott polgármestere lett. Ez nem visszalépés volt, hanem a legfontosabb fázis. Burnham polgármesteri hivatala egyfajta “kvázi-kormányzatként” működött.
Itt kapott lehetőséget a háttérhatalomtól és a Világgazdasági Fórumtól (WEF) arra, hogy a Westminstertől távol, egy zárt regionális laboratóriumban élesben tesztelje a globalista megfigyelési technológiákat, az okosváros-koncepciókat (Global AI Cities) és a 15 perces városok behajtási korlátozásait.
A hivatalos városfejlesztési tervek szerint a 15 perces város lényege, hogy a lakosok a mindennapi szükségleteiket (boltok, egészségügy, oktatás, zöldterületek) egy negyedórás sétával vagy bicikliúttal elérhessék. Burnham ebben úttörő szerepet vállalt.
Csakhogy a 15 perces városok koncepciója a globális elit legveszélyesebb társadalommérnöki projektje. A 15 perces város koncepciója a Világgazdasági Fórum egyik kiemelt zászlóshajó-programja, amely a szovjet diktatúra terméke.
A városok nem a kényelmet akarják szolgálni, hanem később a lakosság röghöz kötését és térbeli szegregációját. A háttérhatalom távlati célja, hogy az embereket ellenőrzött mikrokörzetekbe (zónákba) zárja, ahol a zónák közötti mozgást digitális engedélyekhez, adókhoz vagy karbonkvótákhoz köthetik. Burnham manchesteri kísérletei (mint a tiszta levegő zónák és az autós forgalom korlátozásai) valójában ennek a zónarendszernek a tesztüzemei voltak.
(folytatása következik)
Könyvcsomag-ajánló: Globalista manipuláció haladóknak
Mi történik akkor, amikor már nemcsak a híreket manipulálják, hanem magát az emberi gondolkodást, a történelmet, a tudományt és az igazság fogalmát is? Az Globalista manipuláció haladó könyvcsomag hét olyan meghatározó kötetet egyesít, amelyek együtt feltárják a modern propaganda teljes rendszerét a tömeglélektantól és médiamanipulációtól kezdve a történelmi átveréseken és titkosszolgálati hálózatokon át egészen a technokrata totalitarizmusig.
Miért akarja Iránt eltűntetni a Föld színéről a Titkos Elit? (videóval)
Egy nagy terv utolsó fejezetének végső epizódjait játsszák le a térségben Irán elpusztításával. De vajon milyen történelmi előzmények vezettek a mai eseményekhez?
A Titkos Elit embere lesz-e az új román államfő?
A megismételt román elnökválasztás olyan kísérleti terepe a globális uralmi rend stratégiájának, amely felvonultatja a manipulációs technikák minden sajátosságát.
Miért avatkozott be a Titkos Elit a romániai választásokba?
Ismét sokak kérésének sikerült eleget tenni azzal, hogy videós változat is készült az egyik legutóbbi írásomból, amely korunk demokrácia felfogását elemzi.
A Titkos Elit 2014-ben már tudta: Ukrajna kapcsán háborút provokál ki Oroszországgal szemben
2014-ben a Titkos Elit egyik tagja arról beszélt, hamarosan “összecsapásunk lesz Oroszországgal”, mert Oroszország nem fogja örömmel látni a gazdasági álcába bújtatott EU-terjeszkedést.
Így akarja elindítani a 3. világháborút a londoni Titkos Elit
Az ukrajnai ritkaföldfémekkel kapcsolatos üzlet egy nagyon is jellemző brit húzás, Winston Churchill forgatókönyvének újrajátszása, amikor behúzta az Egyesült Államokat a 2. világháborúba. Most Starmer brit kormányfő készül ugyanezzel a módszerrel a 3. világháborúra.
Közösségi média felületeim a Substack-en túl:
YouTube: https://youtube.com/@szakacsarpadcom
Instagram: https://instagram.com/szakacsarpadcom
TikTok: https://tiktok.com/@szakacsarpadcom
Telegram: https://t.me/szakacsarpadcom
Twitter / X: https://x.com/szakacsarpadcom











Mi pont akkor laktunk Manchesterben, amikor ő volt a polgármester. Egy nagyon "érdekes" és számomra nagyon ijeztő dolgot vettem észre abban az időben Greater Manchesterben ( Nagy Manchester),a középiskolában elkezdték bevezetni ,hogy a gyerekek az ujjlenyotukkal fizethessenek az ebédért ( a gyereket addig nem lehetett beíratni középiskolába,amíg ezt el nem fogadtam ),ovódákban ( magánovik vannak ),anyuka,apuka szintén csak ujjlenyomat regisztráció után juthatott be,ők is ujjlenyomattal nyitották már ki az ajtót illetve minden a város által fenntartott uszodákba ,edzőteremekbe a bérletesek,csak ujjlenyomattal juthattak be a vége fele.
Már nem élünk ott egyébbként.