RENDKÍVÜLI HÍR!!! Így került a száj- és körömfájás Magyarországra!
Bizonyos körök biofegyverként akarták hazánk és Szlovákia ellen használni a vírust
Megbízható forrásaim szerint a magyar hatóságok bizonyítékokkal rendelkeznek arra vonatkozóan, hogy a száj- és körömfájás járvány nem véletlenül jelent meg hazánkban.
Továbbra is találgatják az úgynevezett szakemberek, hogyan juthatott be Magyarországra a száj- és körömfájás vírusa, ami miatt eddig közel 10.000 marhát és majdnem ennyi sertést irtottak ki hazánkban. Ezzel kapcsolatban az Agroinform nevű propagandaoldal ismételten exkluzív interjút kért az egyik korábbi írásomban bemutatott Wagenhoffer doktortól, aki a Magyar Állattenyésztők Szövetségének ügyvezető igazgatója, az Állatorvostudományi Egyetem címzetes egyetemi tanára és intézetigazgatója. Korunk legkiválóbb szakembere kifejtette, fogalma sincs semmiről. Mint mondta,
“benne van a pakliban, hogy valaki külsős véletlenül behozta, de az is, hogy valaki szándékosan tette ezt.”
Nem tudom, Wagenhoffer doktor, címzetes egyetemi tanár, intézetigazgató, a tudomány apostola mivel paklizik, de alighanem rossz lapokat keverget a szakértői asztal körül, mert bennfentes állatorvosi körökben nyílt titoknak számít már hetek óta, hogy külsős hozta be a betegséget, mégpedig szándékosan. Megbízható forrásaim szerint a magyar hatóságok hónapok óta kiterjedt vizsgálatot folytatnak az ügyben, és erőteljes titkosszolgálati segítséggel nagyjából egy hónappal ezelőtt célpontba került az az osztrák állatorvos, akinek a betegség magyarországi megjelenését tulajdonítják. Ugyanis ez az osztrák illető szándékosan hozta be Magyarországra a vírust azért, hogy jelentős nemzetgazdasági kárt okozzon mind hazánknak, mind Szlovákiának. Természetesen nem egyéni akcióról van szó.
Több forrásom is megerősítette: a magyar hatóságok már azt is pontosan tudják, melyik németországi laboratóriumban állították elő a magyar állatállományt megfertőző betegséget. Azaz valakik biofegyverként használták a vírust azért, hogy gazdasági nyomás alá helyezzék az országot. Közismert, hogy a járvány miatt súlyos exportkorlátozásokat vezettek be hazánkkal szemben.
Forrásaim védelme miatt egyelőre több információt nem teszek közzé.
Mi áll az állatok rituális lemészárlásának a hátterében?
Az állatállomány válogatás nélküli lemészárlása nemcsak erkölcsi, etikai aggályokat vet fel, hanem olyan kérdéseket is, amelyeket sem a média, sem az úgynevezett értelmiségi oldal, de maguk az állatorvosok sem tesznek fel.
Száj- és körömfájás: Dr. Motika Dezső szakértő szerint igenis ki kell irtani az állatokat
Nem azért reagálok a lehazudtolásomra, mert ez zavar, hanem inkább annak az új embertípusnak a jellemét és a "tudását" szeretném ezen keresztül bemutatni, akikkel tele van a világunk.
Néhány gondolat a Wagenhoffer doktor féle állatkiirtásról
Ha igaza lenne doktor Wagenhoffer úrnak, akkor nagyjából, mint most a teheneket, a logikát kellene főbe lőni. Tegyük hozzá, ez Wagenhoffer doktornak nem okozott gondot.
A védőoltás működik: hullanak a juhok Hollandiában
Aggódnak a juhtenyésztők a kéknyelv betegség elleni vakcina miatt. “A fertőzések száma az oltás ellenére extrém mértékű.”
A védőoltás még jobban működik: még jobban hullanak az állatok
Néhány hónappal ezelőtt szinte a teljes holland juh- és tehénállományt leoltották egy kéknyelv vírus elleni vakcinával. Nem sokkal később kitört a járvány.
Közösségi média felületeim a Substack-en túl.
YouTube: https://youtube.com/@szakacsarpadcom
Instagram: https://instagram.com/szakacsarpadcom
TikTok: https://tiktok.com/@szakacsarpadcom
Telegram: https://t.me/szakacsarpadcom (ennek előnye, hogy innen egyetlen gombnyomásra letölthetők a podcast adások)
Twitter / X: https://x.com/szakacsarpadcom
Miben tud Ön segíteni?
Amennyiben úgy érzi, írásaink segítenek Önnek tisztábban látni a világban történő eseményeket, kérem, küldje tovább a hírlevelünket ismerőseinek. A megnyitott üzenetnél kattintson arra, hogy “Továbbítás”, és a Címzett mezőbe írja bele azoknak az e-mail címeit, akikről azt gondolja, az adott információ érdekelheti, érintheti. A Substack egy remek blogfelület, de az életünket uraló hatalmas információdömpingben nehéz eljutni azokhoz, akik számára egy-egy bejegyzésünk segíthet a lényeglátásban.
Az elkövetkező időszak legfontosabb értéke nem a pénz, hanem a hiteles információ lesz. Egy olyan szerkesztőséget szeretnék létrehozni, amelynek hivatása és küldetése az igazság keresése. Ebben kérem a támogató együttműködését. A publikációm rendszeres támogatása azt a célt szolgálja, hogy megszabaduljunk az elménket lebéklyózó hazugságoktól és kiutat találjunk a reménytelennek tűnő helyzetekből.
Én meg azt mondom, hogy nincs itt semmi, csak erre hivatkozva pusztîtanak, mert parancsot kaptak.
Ugyan ilyen kamu volt a korona, akkor se volt járvàny, influenza az igen.
Az a nemzetinek hazudott JUDEOKERESZTÉNY, nemzetietlen, kormàny azért fizetne a gazdáknak hogy azok ne termeljenek, azok pontosan tudjàk, hogy nincs semmilyen vírus itt, hanem WEF parancsra történnek a dolgok!!!!!!!
megvan a felelős - vagyonából kártalanítani,a maradékot meg leüli a német laborra meg ráküldeni néhány szakembert. műtrágya+gázolaj kombóval -- ha én lennék az állam ,ezt csinálnám