Rendőrállamot hoznának létre a mesterséges intelligenciával (videóval)
Az emberi szabadság védelmében szüntetnék meg a legalapvetőbb emberi jogokat
Elsősorban az emberek biztonsága miatt lesz szükség arra, hogy bevezessék a totális kontrollt, ebben a mesterséges intelligencia főszerepet fog játszani.
Larry Ellison, az Oracle informatikai óriáscég társalapítója, az igazgatótanácsának elnöke és technológiai igazgatója olyan jövőt vizionál, ahol a mesterséges intelligencia rendszerek (AI) kamerák és drónok hálózatán keresztül széleskörűen figyelik az embereket.
Az informatikai guruként számon tartott fejlesztő az Oracle Financial Analyst Meeting 2024 elnevezésű befektetői találkozón osztotta meg vízióját, kiemelve az "AI-alapú felügyelet lehetséges előnyeit". Az egyik cél a bűnözés visszaszorítása, erre pedig tökéletes a megfigyelőrendszer.
Szerinte az AI a felügyelet új korszakát fogja bevezetni, amely - mint vidáman mondta - biztosítani fogja, hogy “a polgárok a lehető legjobban viselkedjenek, mert folyamatosan rögzítünk és jelentünk mindent, ami történik.”
Ez a széles körű felügyelet sérti majd a személyes szabadságjogokat, és egy totalitárius államot hoz létre. De Larry Ellison nem csak azt szeretné, hogy az AI a polgárokat felügyelje. Elképzelései szerint az AI a bűnüldözést is figyelni fogja. Mint fogalmazott:
“Általános felügyeletet fogunk gyakorolni. Minden rendőrtisztet folyamatosan felügyelni fogunk”.
Ellison víziója rávilágít a technológiai cégek körében egyre növekvő tendenciára, hogy a mesterséges intelligenciát társadalmi befolyásolásra használják, ami az elkövetkező években átformálhatja a közéletet.
Amit Ellison felvázolt, az lényegében a kínai tipusú társadalmi kreditrendszer világa, ahol az AI alapú megfigyelőrendszerek mindenkit a viselkedésük alapján pontszámokkal mérnek, ami a különböző szolgáltatásokhoz való hozzáférés alapja.
Például ha valaki az államhatalom szemében rosszul viselkedik, annak blokkolják a bankkártyáját vagy nem szállhat fel a tömegközlekedésre. A digitális állampolgárság az a platform, ahol minden emberről minden adatot összegyűjtenek, ezen keresztül bárhol, bármit blokkolni lehet. Pontosan ezt vezeti most be az elsők között Európában a magyar kormány. Ennek hátteréről itt írtam.
Miben tud Ön segíteni?
Amennyiben úgy érzi, írásaink segítenek Önnek tisztábban látni a világban történő eseményeket, kérem, küldje tovább a hírlevelünket ismerőseinek. A megnyitott üzenetnél kattintson arra, hogy „Továbbítás”, és a Címzett mezőbe írja bele azoknak az e-mail címeit, akikről azt gondolja, az adott információ érdekelheti, érintheti. A Substack egy remek blogfelület, de az életünket uraló hatalmas információdömpingben nehéz eljutni azokhoz, akik számára egy-egy bejegyzésünk segíthet a lényeglátásban.
Az elkövetkező időszak legfontosabb értéke nem a pénz, hanem a hiteles információ lesz. Egy olyan szerkesztőséget szeretnék létrehozni, amelynek hivatása és küldetése az igazság keresése. Ebben kérem a támogató együttműködését. A publikációm rendszeres támogatása azt a célt szolgálja, hogy megszabaduljunk az elménket lebéklyózó hazugságoktól és kiutat találjunk a reménytelennek tűnő helyzetekből.
Köszönöm Árpád! Most kezdődik a végidők szörnyű időszaka, ezt már régen készítik elő. Már mintha a sátán intézkedne, nem is mintha, hanem egyre teljesebb bevetéssel. Én és az én házam népe ragaszkodunk az Úr Jézushoz és nagyon remélem gyermekeim és unokáim sem fognak engedni neki és nem fogják meghajtani magukat a megjelenített képe előtt. Ha elköltözünk innen, aki hisz kegyelembe részesül és megyünk egy új világba, ahol nem lesz fájdalom és sóhajtás, betegség és bánat, mert csodálatos országban leszünk új fehér ruhában, mint az angyalok és a testünk is más lesz, ezt meg ígérte Jézus. Sok csodát tett a földön: gondolom Lázár feltámasztását sokan ismeritek és a többi jót, amit tett, de az emberek nem hittek benne, mármint a többség. ezzel leszakítottuk a sok gonoszságot, amiben a föld és az emberek léteznek. Ne dobjátok el a jót.