Új járványtól és kísérleti oltástól nem kell félnetek jó lesz ha mindenki egyetért én nem ellenzem
Nem kérdés, a következő orvosi Nobel-díjat csak és kizárólag Vladimir Putyinnak kell odaítélni. Az orosz elnök egy hét alatt megszüntette azt a világjárványt, amit két éven keresztül a világ összes szakemberének, politikusának és újságírójának sem sikerült megállítania. Putyin nem viccelt, néhány óra alatt a glóbusz minden szegletében leszámolt a pandémiával. Természetesen Magyarországon is. Itt tartottak ki legtovább a kovidizmus bástyái, de végül Orbán Viktor sem találta a vírusokat, és ma Európában az utolsók között enyhítette a korábban is értelmetlen járványügyi szabályok nagy részét.
A derék magyar átlagpolgárok a 3-4 kísérleti vakcinával a testükben most már bátran hátradőlhetnek, sokan rágódhatnak a mellékhatások következményein, akik pedig meghaltak, azok meg így jártak. A lényeg, hogy vége van a járványnak.
Ahogy a megbontott pezsgő dugóját már lehetetlen visszarakni az üvegbe, ugyanez a helyzet a politikai járvánnyal kapcsolatban is.
Mert hogy ez volt, az még egy vak egérnek is feltűnt, és sok ész ahhoz sem kell, hogy biztosan kijelenthessük: ennek nem lett vége.
A politikai boszorkánykonyhában most éppen arra jöttek rá, hogy a főzésre szánt békáknak (Önökről van szó, Kedves Szavazó Állampolgárok) most csak túl gyorsan forralták a vizet és félő volt, hogy tömegesen ugrálnak ki az üstből, így visszahűtik a kondért langyosra.
Tökéletesen jó apropó erre a most kitört háború.
Amíg a két nagy fehér civilizáció porig rombolja egymást, addig a machinátorok felkészülhetnek a háború utáni időkre, az újabb járványokra, az újabb kísérleti oltásokra, ami nyilván már biztosan hatásos lesz, ha már az eddigiek nem voltak azok.
Most pár hónapig nem kell oltás, nem kell maszk. Ahogy tavaly is volt. Nyár elején maga Orbán Viktor jelentette be, hogy 5,5 millió beoltottnál eltörlik a korlátozások nagy részét.
Amikor ősszel meglett a 6 millió oltott, visszahoztak mindent, sőt még keményebb és aljasabb módszerekkel zsarolták és kényszerítették rá az embereket egy olyan kísérleti szer beadatására, amiről hónapokkal ezelőtt kiderült, egy igazi boszorkányfőzetről van szó: nem véd meg semmitől, kórházba lehet kerülni, a súlyos betegséget sem akadályozza meg, lélegeztetőgépre juthat bárki, akit beoltottak, sőt simán meg is halhat.
Csak éppen a halálos áldozatoknál az oltottak arányát titkolják ma is. Nem véletlenül, hiszen mi lenne, ha kiderülne, itt is ugyanaz van, mint abban az izraeli kórházban, ahol a betegek és a súlyos állapotban lévők nagy része sokszorosan oltott.
Vagy egyre többen tudnák meg, hogy a világ egyik legjelentősebb tudósa, – aki éppen a Covid-oltásokban alkalmazott mRNA technológia kifejlesztője – a gyerekoltások veszélyeire hívja fel a figyelmet. Esetleg többen ismerik meg azokat a kutatási eredményeket, amelyek döbbenetes információkat tartalmaznak a vakcinázásról.
Jobb ezt nem firtatni, akárcsak azoknak az értelmetlen és felelőtlen döntéseknek a következményeit, amelyek ezermilliárdokba kerültek az országnak. Kit érdekel a ma, amikor piros lett a paradicsom, nem sárga… Majd megfizettetjük a számlát a gyerekeinkkel…
Ez a társadalom, úgyis csak a saját köldökéig lát, ki érdekelnek a távlatok?
Most tehát háború van. Ezt a demokráciaexport keretében kivételesen nem Amerika indította, így az előzmények figyelembevétele nélkül lehet méltatlankodni és barátkozni az ukrán oligarchákkal és neonáci szervezetekkel. Ha Ukrajna a barátunk, akkor valóban nekünk sincs szükségünk már ellenségekre.
Amíg tehát a békák (Önök, Kedves Szavazó Állampolgárok) a langyos vízben nézik a színházat, addig a kovidizmus a WHO-n keresztül készíti elő a terepet a kényszeroltás következő hullámához.
Kötelező jelleggel az államok alkotmánya fölé emelnének a vakcinázásra vonatkozó ENSZ-megállapodásokat, ami alapján beinjekciózhatnak bárkit.
Az Európa Tanács dokumentuma egyértelműen rögzíti:
„a COVID-19 világjárvány globális kihívás. Egyetlen kormány vagy intézmény sem képes egyedül kezelni a jövőbeli járványok fenyegetését. Egy egyezmény, megállapodás vagy más nemzetközi okmány elfogadása szükséges, ami a nemzetközi jog értelmében jogilag kötelező érvényű.”
Ugye ez is kimaradt a hírekből? Már megint az a fránya újságírói figyelmetlenség…
Kedves Békák! Miközben most hátradőlnek a langyos vízben, lazítsák el az izmaikat, így finomabb lesz a húsuk a nemzeti-keresztény menü tálalásánál. És amíg gondolatban tiltakoznak eme otromba és durva szavak ellen, elmélkedjenek a következő frissített információn:
„Ezen felül Magyarország összesen 9,5 millió adag Pfizert rendelt az omikron miatt indított újabb uniós beszerzésben, amelynek köszönhetően 2022 második félévére újabb 3 millió adag, 2023-ra pedig 6,5 millió adag – ebből 1,5 millió adag gyermekek oltásához való – Pfizer oltóanyag érkezhet hazánkba.
És gőzerővel készül a nemzeti oltóanyaggyár is. Nyilván nemzeti és keresztény szellemben, ahogy ezen elv szerint az összes hazugságot lenyomták az emberek torkán az elmúlt két évben.
A mai kor drámájában az esztergomi érsek palástja a budai várba került. A kulcsmondat pedig nem sokat változott:
Új járványtól és kísérleti oltástól nem kell félnetek jó lesz ha mindenki egyetért én nem ellenzem.
A cikk az Erdely.ma portálon jelent meg először.