A Bese atya jelenség üzenetértéke: a Fidesz maga a sátánizmus
A Fideszben nyüzsögnek a homokos orgiákra járó zsidó-keresztény szentképnek kinéző egyének
A fideszes sztárpap nem egyszerűen bort ivott és vizet prédikált, hanem kéjesen élvezte azt a sátáni szerepet, amelyet a Nagy Megtévesztő rábízott.
Mediaworks-főszerkesztőként sok olyan helyre voltam bejáratos, ahová közönséges halandók nemhogy nem juthatnak be, hanem el se hinnék, ami ott történik. Akkoriban én is az új elithez tartozónak látszottam, akinek a számítók, érdekemberek, ócska kis seggnyalók hájjal dörzsölgették a hiúságát. Ha a Fidesz legelső párttagkönyvesei luxusutazásokra mentek, nem egy közülük Ausztráliától Amerikáig úgy hivatkozott rám: „Meglássátok, a Szakács Árpi nagy dolgokat fog csinálni nekünk.” Nyilván nem arra gondoltak, amivel most foglalkozom, de az kétségtelen, nagy reménységnek számítottam a magát magyar nemzeti zsidó-kereszténynek tartó politikai hálózatrendszerben. Nem csoda, hogy kiváltságos életem volt…
Egyszer szem és fültanúja voltam, amikor egy “elit” szórakozóhelyre egy ismert homoszexuális balliberális politikus toppant be, nem sokkal később egy most is futtatott, igen ismert fideszes politológus nyitotta ki az ajtót, amire az ellenzéki úr párás tekintettel jegyezte meg: “megérkezett a kanom”. Valóban az volt és az is közismertnek számított a mi köreinkben, hogy az egyik vezető fidelitasos hímegyednek kinéző úrhölgy is cserealap volt a teamben, arra most nem emlékszem, hogy az illető a kant játszotta-e, vagy a szukát.
Nem sokkal később a Hír Tv egykori operatőre osztotta meg velem a számára korábban elképzelhetetlen történetet. Őt is kiküldték a szokásos budapesti homoszexuális felvonulásra és majdnem kiesett a kezéből a kamera, amikor ott meglátta a főnökét vonaglani, mint egy hernyót. Természetesen nem az ellentüntetők oldalán. Jót nevettem a rémült kolléga tekintetén, kicsit magasabb szintű belelátásom volt ebbe is, közöltem vele, bizonyos körökben teljesen közismert, amit látott, és azzal nyugtattam meg, az illető valójában két kapura játszik, mint ahogy jó néhány miniszteri szintű kormánytag is. Magyarán nemcsak homokos orgiákra járnak.
A nagyközönség számára 2020. novemberi lebukásakor derült ki, hogy a reformátusok fénylő gyöngyszeme, a kereszténység értékeinek legfontosabb bástyája, Szájer József EP-képviselő is homokos orgiákra járt. Valójában ebben sem volt semmi újdonság, én ezt már 2001-ben, a Magyar Nemzet szerkesztőségében hallottam, és aki minimális szinten is belelátott a politika világába, az ismerte a különböző Szájer-történeteket. És a lebukásában sem az volt a gyomorforgató, amit tett, hanem az, hogy Szájerék, mint a brüsszeli politikai elit vezetői, egész Európa lakosságát karanténba zárták a járványnak nevezett események miatt, súlyos büntetéseket szabtak ki mindenkire, aki nem tartotta be az őrült szabályokat, mindeközben pedig a fideszes zsidó-keresztény szentkép buzeráns orgiákon oldotta a feszültségét.
A közelmúltban Simonka György volt fideszes honatya osztotta meg élményeit, érdemes idehozni:
“Akkor volt a Pride, én meg kiírtam, hogy a buzeránsok csak provokálnak minket. Hívott Rogán titkára, hogy vegyem le a posztot. Mondom, hagyjál már, hát ki vagy te, hogy megmondd nekem, mit csináljak, ez az én véleményem, egyébként is erős vagyok, már be vagyok pálinkázva. Eltelt egy óra, hívott a Rogán, hogy Simi, a te érdekedben vedd le a posztot. Én akkoriban még azt gondoltam, ez a poszt beleilleszkedik a Fidesz rendszerébe, hiszen a felszínen mi nagyon ellene vagyunk a homoszexuálisoknak. Utána jöttem rá arra, hogy tele van buzival a Fidesz.”
Ha számít valamit, ebben az ügyben Simonka minden szavát meg tudom erősíteni. Magam is számtalanszor ültem olyan értekezleteken, ahol Rogán megtiltotta minden olyan információ közlését, ami a homoszexuális lobbi úthengerszerű nyomulására rossz fényt vetne. Mindig azzal érvelt, hogy a magyar társadalom túlságosan elfogadó a kérdésben, és szavazatokat veszítene a Fidesz, ha ezek a témák előtérbe kerülnének. Persze ebből egy szó sem volt igaz, pontosan tudta, hogy a Fideszben nyüzsögnek a homokos orgiákra járó zsidó-keresztény szentképnek kinéző, tényleges hatalommal bíró egyének. Ő is tisztában volt azzal, hogy ezek kik, mégsem azt választotta, hogy kisöpörje őket onnan, hanem inkább a keresztény szavazói kör érzékenyítésére használta fel a kezében lévő médiahatalmat.
Ezért nem okozott most megrázkódtatást a zsidó-keresztény táborban, hogy Bese Gergő atya, a Fidesz sztárpapja, Orbán Viktor hivatalának megáldója szintén homokos orgiákra jár, ahol a perverzebbnél perverzebb jeleneteket saját maga videóra is felvette.
Bese atya szexuális vonzalma az utóbbi időben már nyílt titoknak számított. Persze a katolikus pap képmutató és álszent módon ennek az ellenkezőjét adta elő, és nem egyszerűen bort ivott és vizet prédikált, hanem kéjesen élvezte azt a sátáni szerepet, amelyet a Nagy Megtévesztő rábízott. Miért okozott volna számára ez lelki problémát, hiszen az a kör, amelynek ő része, az egész fideszes politikai elit ugyanezt csinálja más területeken is.
És pontosan ez a rendszer jellegének sátáni arca, ez az igazi sátánizmus: a kereszténység leple alatt működtetni egy aljas, korrupt, velejéig rohadt rendszert, és társadalmi szinten relativizálni, elfogadottá tenni a lopást, a hazugságot és minden olyan aljasságot, ami felszámolja az össztársadalmi morálnak még a csiráját is. Létrehozni egy olyan világot, amelyben már semmi emberi nincsen, ahol a lakosságot az alantas ösztöneik által hitványabbnál hitványabb alakok vezetik a biztos pusztulásba.
Miben tud Ön segíteni?
Amennyiben úgy érzi, írásaink segítenek Önnek tisztábban látni a világban történő eseményeket, kérem, küldje tovább a hírlevelünket ismerőseinek. A megnyitott üzenetnél kattintson arra, hogy „Továbbítás”, és a Címzett mezőbe írja bele azoknak az e-mail címeit, akikről azt gondolja, az adott információ érdekelheti, érintheti. A Substack egy remek blogfelület, de az életünket uraló hatalmas információdömpingben nehéz eljutni azokhoz, akik számára egy-egy bejegyzésünk segíthet a lényeglátásban.
Az elkövetkező időszak legfontosabb értéke nem a pénz, hanem a hiteles információ lesz. Egy olyan szerkesztőséget szeretnék létrehozni, amelynek hivatása és küldetése az igazság keresése. Ebben kérem a támogató együttműködését. A publikációm rendszeres támogatása azt a célt szolgálja, hogy megszabaduljunk az elménket lebéklyózó hazugságoktól és kiutat találjunk a reménytelennek tűnő helyzetekből.
Amcsi iskoláskorú egészséges ifjak hullanak mint a legyek. https://www.bitchute.com/video/waQBvER0SBE6
Vége-hossza nincs...
Hogyan vessünk végét gyermekeink és unokáink kötelező mérgezésének?
“magyar nemzeti zsidó-kereszténynek”
Igen, a magyar az be van mocskolva mindennel…