Nobel-díjas tudós: a HPV vakcina veszélyes!
"Amit ez a vakcina világszerte több ezer fiatallal tesz, az bűncselekmény"
Az orvosok alulbecsülik a mellékhatásokat, miközben az USA-ban egyre több szülő perli a gyártókat és a kormányokat azért, mert szeretteiknek élethosszig tartó fogyatékosságot, sőt halált okoztak.
Az oltásipar a magyarországi médián keresztül elképesztő propagandát fejt ki azért, hogy a még nem kötelező HPV, azaz méhnyakrák elleni vakcinát minél több kisgyerek kapja meg a 7. osztályban. Minden érintett szülő egy sajtcetli nagyságú papíron kapott úgynevezett tájékoztatást arról, hogy mitől véd a vakcina, és a mellékhatásai elenyészőek. Íme az egyik tájékoztató:
A következő napokban több részletben vezetem le azt, hogy mennyire félrevezető ez az úgynevezett tájékoztatás. Ehhez egy majdnem 600 oldalas monumentális kötetet fogok részletesen bemutatni, amely a HPV oltásról szól. Címe: The HPV Vaccine on Trial. A téma tudósai, kutatói figyelmeztetnek azokra a veszélyekre, amelyek a hazai tájékoztatókon nem szerepelnek. A könyvet Luc Montaigner Nobel díjas virológus ajánlotta. Először az ő előszavát szeretném ismertetni. Íme:
“Ez a könyv nem fikció. Sajnos pontosan leírja a jelenkorban bekövetkező tényeket: egy ígéretes, a méhnyakrákot okozó vírus elleni vakcina rendkívül súlyos mellékhatások, sőt halálesetek forrásának bizonyul fiatal lányok és fiúk esetében.
Ez a vakcina továbbra is élvezi a hivatalos szervek – a WHO, az FDA, a CDC, az EMA – támogatását, és a gyártók marketing- és lobbitevékenységének köszönhetően több országban továbbra is ajánlják, egyes amerikai államokban pedig kötelezővé is tették!
Az olvasó megtudhatja az igazságot: az orvosok alulbecsülik a mellékhatásokat, miközben egyre több szülő pereli a gyártókat és a kormányokat azért, mert szeretteiknek élethosszig tartó fogyatékosságot, sőt halált okoztak.
Valójában ez egy tragikus példa arra, hogy világszerte a társadalom bizonyos szegmensei a gazdasági érdekeket helyezik előtérbe a fiatalabb generáció egészségével és védelmével szemben.
Gratulálok a könyv szerzőinek, amiért feltárják a világ előtt ezt a botrányt.
Amit ez a vakcina világszerte több ezer fiatalunkkal tesz, az bűncselekmény.
A történelem során a vakcinák sok embert megvédtek.
Az utóbbi években azonban túl sok vakcina, például a HPV és mások, károsított és ölt meg rengeteg embert.
Tegyük kötelezővé, hogy MINDEN vakcina mindenki számára biztonságos legyen.
Ez lehetséges.
Jövőnk az orvosi etika tiszteletben tartásán múlik, ahogy a Hippokratészi eskü is mondja:
ELŐSZÖR IS NE ÁRTS!"
- Dr. Luc Montagnier, M.D.
Nobel-díjas virológus
Könyvajánló: A korrupció pestise
Dr. Judy Mikovits, az egyesült államokbeli Nemzeti Rákkutató Intézet vezető kutatóorvosa, valamint a Whittemore-Peterson Intézet kutatási igazgatója volt. Könyvében az oltásfejlesztések során eltitkolt információkba avatja be az olvasót az emberek egészségére rendkívül veszélyes összetevőkkel kapcsolatban.
Donald Trump a gyerekoltásokról: "Ezek mind mérgek! Az összes az!" (+videó)
Vajon az USA elnöke miért most és miért pont ebben a formában hívta fel a figyelmet a gyermekoltások veszélyeire? Lehet, hogy hamarosan kiderül?
Rendkívüli hír: Florida eltörölt minden kötelező gyermekoltást (+videó)
“Ki vagyok én mint kormány? Vagy ki vagyok én mint ember, aki most itt állok, hogy megmondjam neked, mit engedj a testedbe?” - kérdezte Florida állam főorvosa.
Gyerekeket gyilkolt a biztonságos Covid oltás (+videó)
Heves vita bontakozott ki a gyerekek Covid oltása miatt. A vakcinát ajánló Amerikai Gyermekgyógyász Akadémia finanszírozói a legnagyobb oltásipari cégek.
A kötelező gyerekoltások eltörlését szorgalmazza Olaszország miniszterelnök-helyettese
Matteo Salvini: “A legtöbb európai országban nincsenek kötelező védőoltások, ezért nem hiszem, hogy a megkérdőjelezésük tudományellenes lenne, sőt szerintem ez az észszerű.”
Aki vakon hisz a védőoltásokban, az nem tudja, hogy mit nem tud
A legtöbb szülő azért nem akar hallani arról, hogy az oltások ártalmasak lehetnek, mert akkor nem tudná önmagának megbocsátani azt, hogy jó szándékból esetleg ártott a saját gyermekének.
Közösségi média felületeim a Substack-en túl:
YouTube: https://youtube.com/@szakacsarpadcom
Instagram: https://instagram.com/szakacsarpadcom
TikTok: https://tiktok.com/@szakacsarpadcom
Telegram: https://t.me/szakacsarpadcom (ennek előnye, hogy innen egyetlen gombnyomásra letölthetők a podcast adások)
Twitter / X: https://x.com/szakacsarpadcom
Miben tud Ön segíteni?
Amennyiben úgy érzi, írásaink segítenek Önnek tisztábban látni a világban történő eseményeket, kérem, küldje tovább a hírlevelünket ismerőseinek. A megnyitott üzenetnél kattintson arra, hogy “Továbbítás”, és a Címzett mezőbe írja bele azoknak az e-mail címeit, akikről azt gondolja, az adott információ érdekelheti, érintheti. A Substack egy remek blogfelület, de az életünket uraló hatalmas információdömpingben nehéz eljutni azokhoz, akik számára egy-egy bejegyzésünk segíthet a lényeglátásban.
Az elkövetkező időszak legfontosabb értéke nem a pénz, hanem a hiteles információ lesz. Egy olyan szerkesztőséget szeretnék létrehozni, amelynek hivatása és küldetése az igazság keresése. Ebben kérem a támogató együttműködését. A publikációm rendszeres támogatása azt a célt szolgálja, hogy megszabaduljunk az elménket lebéklyózó hazugságoktól és kiutat találjunk a reménytelennek tűnő helyzetekből.
Könyvajánló: A történelem legnagyobb hazugsága feltárul!
Mi van akkor, ha az első világháborút nem a sors, hanem egy titkos brit–amerikai elit robbantotta ki, és szándékosan hosszabbította meg három és fél évvel? Jim Macgregor és Gerry Docherty új könyve bemutatja, hogyan manipulálták a közvéleményt, pénzelték mindkét oldalt, és áldoztak fel milliókat a birodalmi dominancia oltárán. Ez a mű ledönti az iskolában tanított mítoszokat, és újraírja a XX. század hajnalának történetét. A 2025. szeptember 20-án megjelenő, A Titkos Elit az első világháborúban című kétkötetes mű méltó és lebilincselő folytatása a nagy sikerű A Titkos Elit: Kik, hogyan és miért sodorták az emberiséget az első világháborúba? című könyvnek. Elengedhetetlen olvasmány mindazok számára, akik valóban meg akarják érteni, miért estek emberek milliói áldozatul több mint egy évszázaddal ezelőtt az első világháborúnak, és miért zajlanak még ma is hasonló fegyveres konfliktusok, amelyek ártatlanok értelmetlen halálához vezetnek.
2025. szeptember 15-ig történő elővásárlással egyedi, 15 990 Ft-os áron adjuk ki ezt a grandiózus könyvet dupla kötetben, ezt követően a piaci ára 19 900 Ft lesz. Az elővásárlásos példányokat TE2025 kuponkóddal ingyen postázzuk magyarországi címre! (A dupla kötetes mű 2025. szeptember 20-án jelenik meg.)