Igen, de azt ne felejtsük el, hogy már több mint 100 éve agymossák "oktatással" a népet. Nem a gondolkodást díjazzák - illetve azt kifejezetten büntetik -, hanem annak a "tudománynak" nevezett valaminek a bebiflázását, amit ők határoztak meg. Vagyis valóban tudatlan, de nem tudja hogy az... És mivel már évezredek alatt vallásokkal, és eg…
Igen, de azt ne felejtsük el, hogy már több mint 100 éve agymossák "oktatással" a népet. Nem a gondolkodást díjazzák - illetve azt kifejezetten büntetik -, hanem annak a "tudománynak" nevezett valaminek a bebiflázását, amit ők határoztak meg. Vagyis valóban tudatlan, de nem tudja hogy az... És mivel már évezredek alatt vallásokkal, és egyéb félelmet keltő praktikákkal elfogadtatták az emberek nagy részével a tekintélytiszteletet, ezért le is szoktak az önálló gondolkodásról. Persze itt nem a felmentésükről beszélünk, hiszen ők akkor is végrehajtók, ha nem is tudják, hogy mit cselekednek...
Nem a népet agymossák, hanem az embereket, s mert a ~80-83%-unk Élet-képtelen, könnyen idomítható=oktatható!
Több mint 15 éve fogalmaztam meg, amihez, 2013-ban tettem hozzá Soós Szilárd, épp, ennek az igazolásáról szóló írását.
Örök igazság, hogy az a jólét, amiért a szüleid/őseid dolgoztak meg, elpuhít, semmirekellővé tud tenni. Nem törvényszerű, de annál nagyobb esély van rá, minél jobban elkényelmesedettebb civilizációban szocializálódsz, hogy egy életképtelen szarházi leszel! <- Negatív kihatású, vertikális mobilizáció, katasztrofális áldozatának nevezi a szociológia.
A tudatlanság (értsd: faragatlanság, kulturálatlanság, tanulatlanság, ostobaság) eredményezi önpusztításunkat, ami a mai társadalmakban, az egyre gyakoribb ego-túltengés által okozott, önpusztító agressziótól, egészen a közveszélyességig fajul, ami, kétségkívül, tulajdonképpen nem más, mint az emberfaj kollektív öngyilkossága.
+
És, mivel teremtődött ez meg?
"Mennél több robotot használ az ember, annál inkább kiszolgáltatottá válik saját teremtményének. Annál jobban és többet kell alkalmazkodnia. Mert, bár a robotok vannak az emberért, végül megfordul a dolog. Az ember él majd így, hogy működhessenek a robotok.
Minél inkább robotizálódik az ember környezete, hogy az embernek könnyebb legyen, valami furcsa paradox módon nem lesz könnyebb, maga az ember válik robottá, robotosodik el. Ha így tetszik, a robotok uniformizálni fogják az embert. így könnyebb a robotoknak. Az ember lesz a robotokért." - Soós Szilárd: Drónok harca / reposzt.hu/blog/so%C3%B3s-szil%C3%A1rd/2012-11-21/dr%C3%B3nok-harca